Hallelujah Blackout

Olvasói vélemények

Alex Lemon „Hallelujah Blackout” című filmje vegyes kritikákat kap, egyesek dicsérik ötletes nyelvezetét és érzelmi mélységét, míg mások kritizálják, hogy túlságosan okos és hiányzik belőle a valódi emberi kapcsolat.

A könyv okos szójátékot, buja képi világot és friss stílust tartalmaz, amely összetett témákat dolgoz fel anélkül, hogy önsajnálatba esne. Sok kritikus megemlíti az erőteljes költészet pillanatait és a magával ragadó elbeszélői minőséget.

A kritikusok szerint egy idő után az okosság unalmassá válik, és az érzelmi kapcsolat gyengül. Néhány verset homályosnak vagy túlságosan összetettnek tartanak, ami a találat és a hiányosság élményéhez vezet, és a gyűjtemény talán túl hosszú ahhoz a mélységhez képest, amit kínál.

(4 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Alex Lemon munkássága ellenáll a kategorizálásnak.

A képek erős egymás mellé helyezése a New York-i iskolát idézi, a verbális kollázsok a posztmodern asszociatív módszerét sugallják, a hangokkal való játékos foglalkozása pedig a nyelviskolai költészet elemeit idézi. Bár ezek az elemek felbukkannak Lemon munkáiban, költészete mélységesen eredeti marad, hangja pedig figyelemre méltóan egyedi.

Frank O'Harához hasonlóan Lemon is önéletrajzi költő, aki az élet anyagait használja inspirációként. Huszonkilenc évesen már túlélője az agyműtétnek. Még mindig megbirkózik a műtét hatásaival, többek között a látás fokozatos elvesztésével, de megidézi, hirdeti, elítél és szerenádot ad a világnak, amely az identitás megsértése után keletkezik.

Amikor az elmét és a testet elválasztó hártyák megrepednek, az eredmény nem üresség, hanem egy különös érzéki táj, ahol minden inger ugyanazon a szinten létezik. A kétségbeesés és a vigasztalás könnyű kísértéseit egyaránt kerülve a Hallelujah Blackout az emberi tapasztalat teljes skáláját felöleli.