Hard Art, DC 1979

Olvasói vélemények

A könyv nosztalgikus és vizuális tisztelgés a korai washingtoni punk szcéna előtt, amely fotókon és kommentárokon keresztül mutatja be ennek a vibráló kultúrának a lényegét és történetét. Az olvasók nagyra értékelték a korszak hiteles ábrázolását és a képek jelentőségét.

Magával ragadó fényképezés, amely hitelesen ábrázolja a DC punk szcénát, kiváló történelmi kommentár, lehetővé teszi a fiatalabb generációk számára egy egyedülálló kulturális pillanat megtapasztalását, több felhasználó által erősen ajánlott, erős érzelmeket és nosztalgiát ébreszt.

Néhány felhasználó a könyvet kis méretűnek találta, és csalódott volt a képek minőségében az elvárásaikhoz képest, néhányan pedig azt javasolták, hogy a borító a legjobb rész.

(8 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Fővárosi ajándék 2013, DCist.

Az olyan előadók nyers vonzerejét megörökítő fotók, mint Charlie Danbury a Trenchmouthból és H. R. a Bad Brainsból, jelzik a zene erejét. Perkinst a közönség is lenyűgözi ezeken az eseményeken, bemutatva a koszos lépcsőházakat és az izzadt arcokat. A sokatmondó felvételeken az előadók és a közönség egy őrjöngő tömeggé olvad össze. MacKaye, az Untouchables zenésze első kézből mesél arról, hogy 14 évesen milyen volt ezeken a koncerteken részt venni, átkelni D.C. veszélyes részein, hogy idegenekkel együtt állhassanak elhagyatott épületekben, és élő zenét hallgathassanak. A zenész Rollins rövid esszéje az egyik zenekarról, a Teen Idlesről, az érintettek intenzitásáról és elkötelezettségéről szól.

-- Publishers Weekly.

Mi a közös a punk rockban, a Washington Post riporterében és a könyvekben? ... Többnyire semmi - kivéve a Washington Post riportereinek a punk rockról szóló könyveit.

-- Huffington Post.

Sok punkrajongó azért fogja megvenni a Hard Artot, mert újdonságként láthatja H. R.-t, ahogyan volt, mielőtt a Bad Brains New Yorkba költözött és legendává vált, vagy Ian MacKaye-t, ahogyan volt, mielőtt leborotválta a fejét, és megalapította a Dischord Recordsot, a Minor Threatet és a Fugazit. A könyv ennél szélesebb olvasóközönséget érdemel. Perkins portréírói képességei olyannyira jók, hogy még a későbbi ikonszerepük kontextusa nélkül is láthatjuk az energiát és a potenciált ezeknek a fiatalembereknek az arcán. Ugyanilyen értékesek azok portréi is, akik nem váltak ikonokká, de részt vettek a fellépéseken.

-- Philadelphia Review of Books.

Nagyszerű dokumentum a washingtoni színtérről.

-- TRUST Fanzine.

1979-ben a hamarosan kirobbanó punk-színtér Washingtonban, DC-ben, többek között olyan zenekarokkal az élen, mint a Bad Brains, a Trenchmouth, a Teen Idles, az Untouchables és a Slickee Boys. Lucian Perkins, a Washington Post későbbi Pulitzer-díjas fotóriportere akkoriban gyakornok volt, aki rövid idő alatt több kulcsfontosságú koncertet is lefotózott. Az ezekről a koncertekről készült, mára ikonikussá vált fotóit Alec MacKaye punk rockzenésznek a könyvben végigvonuló elbeszélése és Henry Rollins esszéje egészíti ki.

A Hard Art, DC 1979 egy könyv és egy vándorkiállítás Lucian Perkins fotóiból. A kiállítás kurátora és szerkesztője Lely Constantinople fotóművész és fotószerkesztő, valamint Jayme McLellan, a washingtoni Civilian Art Projects igazgatója, a fotókat először mutatják be csoportosan.

1995-ben Lely Constantinople-t Perkins felkérte, hogy kezelje a Postnál eltöltött huszonöt éves pályafutását felölelő kiterjedt fotógyűjteményét. Miközben a pincében a negatívok között kutatott, rátalált a punk képekre, és felismerte MacKaye-t, akkori barátját (mostani férjét). Megkérte, hogy készítsen kontaktlenyomatokat, hogy megmutathassa neki, mert úgy gondolta, hogy talán felismeri magát és másokat, és meglepődött azon, hogy MacKaye mennyire izgatott volt, amikor meglátta a képeket. Azok a képek voltak a szent grál Nem sokan hoztak akkoriban fényképezőgépet a koncertekre, így mindig is kíváncsi voltam, hogy ki volt ő, és mi történt az általa készített képekkel. Ott volt a legjobb koncertek némelyikén.

MacKaye szövege két szemszögből is bensőséges feltárást nyújt a pillanatról: egy tizennégy éves gyermeké, aki először tapasztalja meg a zenét a saját feltételei szerint, és egy olyan mozgalomé, amely egy underground generációt táplált zeneileg és filozófiailag. Vizsgálata nem egy nosztalgikus visszatekintés a letűnt dicsőséges napokra, sokkal inkább egy mai beszélgetés egy olyan gondolkodásmód folytatásáról, amely még mindig fennmarad. A Hard Art, DC 1979 egy intim pillanatkép arról az időszakról, mielőtt a punk rock szilárdan megvetette volna a lábát az Egyesült Államokban. Ezek a képek azt a katartikus, fertőző energiát örökítik meg, amely minden olyan embercsoportban jelen van, amely a zene és a művészet segítségével igyekszik megváltoztatni közösségét.