Hard-Rock Miners: The Intermountain West, 1860-1920
Amikor a színes nyugati aranyásók megcsinálták a sztrájkjukat és továbbálltak, egy másik, kevésbé ismert emberfajtát hagytak maguk mögött, a kemény kőzetbányászokat. Hat évtizeden át ezek a munkásszegények követték a bányászati lehetőségeket a hegyközi nyugat boomvárosaiba, és a mélyből vájták ki mások vagyonát. A dicsőített kutatólyukaktól a föld alatti bányákig terjedő bányákban néha tizenkét órás műszakokban szedték és robbantották az ércet és az ásványi anyagokat, de a tüdőpusztító port is. Gyertyafénynél dolgoztak a rosszul szellőző, szűk és gyakran forró mélységekben, ahol a tűz, a gáz, a föld alatti víz és a beomlások veszélyei fenyegették őket. A vezetőségnek a magas termelékenység és a profit iránti érdeke gyakran veszélyeztette a bányászok megélhetést és a munkahely biztonságát. Egyes bányászok megtorlásként a főnökeik ércét magasan osztályozták, vagy ellopták, mert a régi bányászmondás szerint "az arany azé, aki megtalálja".
A föld felett olyan közösségekben éltek, mint Cripple Creek, Goldfield, Bisbee és Leadville, amelyek nyugati és mégis városi közösségek voltak. Itt szembesültek a zord éghajlat, a határ menti hiányosságok és a rozoga lakások viszontagságaival. A nehézségeket azonban a szórakozás sajátos formáival enyhítették: sziklafúró versenyekkel, amelyek a bányászok számára azt jelentették, amit a rodeók a cowboyok számára; tréfás játékokkal, mint a shivarees, a szalonkavadászat, valamint társasági összejövetelekkel, piknikekkel és különleges ünnepségekkel.
Ronald C. Brown a korabeli forrásokra alaposan támaszkodva az első alapos tanulmányt nyújtja Wyoming, Új-Mexikó, Arizona, Utah, Colorado és Nevada kemény kőzetbányászainak mindennapi életéről és munkájáról az 1860 és 1920 közötti időszakban. Gondosan dokumentálja érvelését, miszerint bár kezdetben veszélyesebbé tette a bányászatot, a folyamatos iparosodás a bányászok javát szolgálta azáltal, hogy több munkahelyet nyitott, és hosszú távon megszüntette az iparosodás előtti veszélyeket.