Értékelés:
A könyv Buckery tengerészgyalogos történetét és a vietnámi háborúban szerzett tapasztalatait meséli el, és éleslátó, olykor kihívást jelentő gondolatokat fogalmaz meg a háborúról, a rasszizmusról és a személyes küzdelemről. Az írói stílus szokatlan, ami néhány olvasót összezavarhat, de az érzelmi mélység és a személyes érintettség másokkal jól rezonál.
Előnyök:A könyv magával ragadó és érzelmileg hatásos, és egyedülálló nézőpontot kínál a vietnami háborúról. Vannak benne őszinte pillanatok a katonák előtt álló kihívásokról, és összetett képet ad a háborúról és annak résztvevőiről, beleértve a V.C. és Ho Chi Minh tiszteletét is.
Hátrányok:Az írásmód szokatlan, és néhány olvasó számára zavaró lehet, különösen a nyitó bekezdés. Egyes részekből hiányozhat a világosság, és a szerző sérülés utáni visszatérése a terepre kérdéseket vet fel a katonai döntésekkel kapcsolatban.
(2 olvasói vélemény alapján)
From Harlem to Viet Nam and Back: Simply a Black Marine's Combat Experience in Southeast Asia
Akkoriban húszéves, egészséges, részmunkaidős, hat kreditpontos üzleti adminisztráció szakos hallgató voltam a New York-i Városi Egyetemen, és emellett az Amerikai Vas- és Acélipari Intézetnél dolgoztam értékesítési expeditorként, amikor megérkezett a behívójelentésem az amerikai hadseregtől. Tizenkét kreditre volt szükség ahhoz, hogy egy diák teljes halasztást kapjon az Egyesült Államok katonai behívója alól. Akkoriban én is frissen nősültem, de köteleztek, hogy jelentkezzek a Whitehall Street-en a behívásra. Velem együtt három másik behívót is kiválasztottak, és egy külön terembe irányítottak bennünket, ahol tesztet írtak. A teszt elvégzése után aztán felesküdtünk és gratuláltak nekünk, azonban a hadsereg helyett az Egyesült Államok tengerészgyalogságába fogadtak bennünket. Másnap reggel jelentkeztünk a dél-karolinai Paris Islanden a kiképzőtáborban, majd az észak-karolinai Camp Lejune-ban a vegyi és dzsungel kiképzésen. Rövid látogatást tehettem otthon New Yorkban, mielőtt áthelyeztek volna a kaliforniai Camp Pendletonban állomásozó tengerészgyalogsághoz a haladó dzsungelképzésre, ahol nyugati csomagolási parancsot kaptam útban Viet Nam felé. Abban az időben egy katona a legrettegettebb parancs volt, amit kaphatott, mert ez azt jelentette, hogy a katona Viet Namba tart.
A Vietnámi Köztársaságba való belépésünkkor - röviddel a tengerészgyalogosok kiképzőtáborában, a Paris Island-i kiterjedt dzsungel kiképzés után a kaliforniai Camp Pendletonban - az orientációnk egy kissé felsőbbrendű mentális komplexussal hagyott bennünket tengerészgyalogosokat, amely arra nevelt bennünket, hogy lenézzük a viet-námi embereket, akár katonai, akár civil emberek. Arra utasítottak bennünket, hogy hívjuk őket „Gooks”-nak, ami egyenértékű azzal, mintha egy afroamerikait az „N” betűs szóval illetnénk. Tehát „Gooks”-nak vagy „Charlie”-nak hívtuk őket, amikor harcba szálltunk a vietkongok ellen. Azonban a sok megalázó, szemfelnyitó harci tapasztalat után, azok közülünk, akik életben maradtak, a Charlie nevet „Mr. Charlie”-ra emelték, a vietkongok iránti megérdemelt és parancsolt tiszteletből. Ellentétben mindazzal, amit eddig a viet-nami harci tapasztalatokról írtak, ebben a könyvben önök velem, Enoch Buckeryvel együtt utazhatnak, az én személyes, afroamerikai harci tapasztalataim szemszögéből. Átélhetik az utamat a középiskolától az egyéves főiskoláig, a katonai kiképzésig, majd a valódi harcig. A tengerészgyalogságnál voltam gépfegyveres lövész, majd géppuskás csoportvezető, majd előléptettek géppuskás szakaszvezetőnek. Ebben a könyvben a harci bevetésekről, rajtaütésekről és tűzharcokról szóló beszámolóimat ismertetem. Annyi könyvet írtak már, és annyi történetet meséltek már el, mégis ez az én személyes tengerészgyalogsági harci élményem abban a köztársaságban.
Még mindig úgy gondolom, hogy a valódi igazságot nem mondták el teljesen, különösen egy afroamerikai, aki harcolt az amerikai háborúban a Vietnami Köztársaságban. Naponta harcoltam a fronton; nappal és éjszaka is. Visszatérve az Amerikai Egyesült Államok néha feledékeny birodalmába - nem törődve a háborúnak a katonák és a vietnami nép számára a helyszínen tapasztalható kemény és pusztító valóságával -, több mint harminc éve vállaltam a harcban megsérült tengerészgyalogosok és más harci veteránok szószólójának és aktivistájának pozícióját. Tanúja voltam nagyon sok olyan veterán halálának, akik túlélték a viet-nami harctereket, és csak azért haltak meg, mert az előírt gyógyszerek mellékhatásai, téves diagnózisok vagy a nagyon szükséges támogatás hiánya miatt haltak meg. Az egyik fő összeesküvés, amellyel oly sok vietnami veteránnak kellett szembenéznie, a dioxinnak - ismertebb nevén Agent Orange-nak - való kitettség miatt az amerikai frontvonalban harcoló veteránok számára az amerikai háborúban abban az országban alkalmazott kezelésekhez kapcsolódott, és még mindig kapcsolódik. Én, Enoch Buckery, egyike vagyok ezeknek a veteránoknak.
