Lying, Truthtelling, and Storytelling in Children's and Young Adult Literature: Telling It Slant
Bár arra tanítjuk gyermekeinket, hogy ne hazudjanak, az igazság az, hogy a hazugság a gyermekek fejlődésének alapvető része - szociális, kognitív, érzelmi és erkölcsi szempontból. A hazugság néha együttérzőbb, sőt etikusabb lehet, mint az igazmondás.
A konkrét gyermekkönyvek olvasása megtaníthatja a gyermekolvasókat arra, hogy miként igazodjanak a hazugság etikettjéhez, hogy tudják, mikor mondjanak igazat és mikor hazudjanak. Ugyanilyen fontos, hogy ezek a történetek segíthetnek megakadályozni, hogy áldozatul essenek azoknak a hazugoknak, akik ki akarják őket használni. Ahhoz, hogy kritikus olvasóvá váljunk, meg kell tanulnunk, hogyan kell megfontoltan hazudni, valamint hogyan kell átlátni mások hazugságain.
Amikor az emberek először kezdtek beszélni, hazudni is kezdtünk. Amikor elkezdtünk hazudni, elkezdtünk történeteket mesélni.
Ez az a paradoxon, hogy ahhoz, hogy igaz történeteket mondhassunk, jó hazudozóknak kell lennünk. Az itt bemutatott gyermek-művészekről szóló regények azt szemléltetik, hogy a főszereplő hogyan vállalja fel ezt a paradoxont, elfogadva azt a bélyeget, hogy az író hazug, aki igazat mond.
Emily Dickinson "tell it slant" (mondd ferdén) mondata fejezi ki legjobban azt a víziót, hogy a gyermekeknek és fiatal felnőtteknek szóló írók hogyan tárgyalják meg azt a rejtélyt, hogy egyszerre védjék a gyermekolvasókat és tanítsák meg őket arra, hogy megvédjék magukat. Ez a kötet a hazugság elterjedtségét, valamint a hazugság szükségességét vizsgálja társadalmunkban; a hazugság eredetét a nyelvelsajátítással összefüggésben; azt a felismerést, hogy a történetmesélés egyszerre hazugság és igazmondás; és azokat a tárgyalásokat, amelyeket a gyermekművészeknek fel kell dolgozniuk ahhoz, hogy felfogják azt a paradoxont, hogy ahhoz, hogy történetmesélőkké váljanak, szakértő hazudozóvá és hazugságdetektorrá kell válniuk.
