Heinrich Schenker's Conception of Harmony
Az első részletes tanulmány Schenker 1906-os, úttörő jelentőségű értekezéséről, amely bemutatja, hogyan tükrözi a harmóniáról való 2500 éves gondolkodást, és hogyan reagál erőteljesen az 1900 körüli osztrák-német zeneelméletre.
Mi teszi Händel, Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin és Brahms kompozícióit nagyszerű műalkotásokká? Heinrich Schenker (1868-1935) egy sor értekezésben kereste a választ erre a kérdésre, kezdve egy feltűnően eredeti munkával, amelynek megtévesztő címe Harmonielehre (nagyjából: Értekezés a harmóniáról, 1906).
Míg a korszak más értekezései a harmóniát az akkordokat és akkordmeneteket szabályozó absztrakt elvekkel hozták összefüggésbe, Schenker a harmóniát olyan fogalmi ragasztóanyagként kezelte, amely lehetővé teszi, hogy a mű egyes elemei (dallamok, motívumok, akkordok, ellenpont stb.) lokálisan és globálisan együttműködjenek. Ezt a könyvet azonban, bár híres és sokat idézett, mégsem tanulmányozták szisztematikusan és közelebbről.
Heinrich Schenker Harmóniafelfogása úgy közelíti meg Schenker 1906-os értekezését, mint ősi és nagyon új eszmék szintézisét. Először fordítja le a Harmonielehre két előkészítő esszéjét, és ismerteti Schenker későbbi nézeteit a harmóniáról, valamint azt, hogy ezek hogyan befolyásolták, illetve hogyan hagyta figyelmen kívül az 1954-es, egyszerűen Harmónia című kiadás és fordítás. Bár problematikus, a Harmony volt az első megjelent fordítása Schenker egy jelentős művének, és ez nyitotta meg írásainak tanulmányozását a háború utáni Amerikában és Nagy-Britanniában, ahol azok továbbra is nagy hatást gyakorolnak.