Hell If We Don't Change Our Ways: A Memoir

Olvasói vélemények

Brittany Means „A pokolba, ha nem változtatjuk meg az útjainkat” című memoárja részletesen bemutatja traumatikus gyermekkorát, amelyet az instabilitás, a bántalmazás és az ellenálló képesség jellemzett. Bemutatja a drogfüggő édesanyjával való felnövekedését, a nomád életmódot, és végül az íráson keresztül megtalálja a hangját. Az elbeszélés erőteljes és érzelmes, a túlélés, a megbocsátás és az önfelfedezés témáit ragadja meg.

⬤ Erőteljes és lebilincselő történetmesélés, amely a túlélésre és a rugalmasságra világít rá.
⬤ Gyönyörűen megírt próza, amely magával ragadó és magával ragadja az olvasót.
⬤ Egyedülálló elbeszélői stílus, amely ötvözi a memoárokat a feminista felnőtté válás történetével.
⬤ Mély érzelmeket és elmélkedést vált ki, ami fontos olvasmány a trauma megértéséhez és a gyógyuláshoz.
⬤ A szerző bátorsága, amellyel megosztja történetét, visszhangra talál az olvasókban, empátiára és együttérzésre ösztönöz.

⬤ A tartalom rendkívül súlyos, és néhány olvasó számára nehéz lehet, különösen azok számára, akiknek traumás múltjuk van.
⬤ A nem lineáris idővonal egyesek számára zavaró és nehezen követhető lehet.
⬤ Egyes vélemények a rossz írásminőséget, a töredezett történeteket és az áttekinthetőség hiányát említik, ami megnehezíti a szöveggel való foglalkozást.
⬤ Nem alkalmas a könnyed vagy egyszerű memoárokat kereső olvasók számára.

(28 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Csillagos értékelés a Kirkus-tól

"Brittany Means ebben az erőteljes memoárban egy pusztító gyermekkor szilánkjait rakta össze. Megrendítő, de ugyanakkor diadalmas, megrázó, mégis kiválóan elmesélt. A Pokolba, ha nem változtatjuk meg az utunkat a túlélés története, amelytől feldobódtam és ujjongtam."

-Jeannette Walls, Az üvegkastély szerzője

"A könyv maradandó hatása talán az, amit a memoár műfajától követel. Brittany Means egyszerre alkotta meg a legolvasmányosabb és a lélektanilag legszigorúbb könyvet, amit évtizedek óta olvastam. Szükségem volt az emlékeztetőre, hogy a művészet képes erre".

-Kiese Laymon, a Heavy szerzője

"Nem írhatok magamról történetet, mint két drogfüggő szomorú, csendes gyermekéről. Nem így volt, még akkor sem, amikor így volt. Számomra az autóban alvás volt a normális. Sőt, még jobb, kényelmes és szórakoztató volt. Imádtam a szemeteszsákban lévő ruhákból készült ágyamat, amibe lassan belesüllyedtem, mint Fester bácsi az Addams Family filmből..... Szerettem a moteleket, az úszómedencéiket és a giccses nappali tévécsatornákat.... Senki sem mondhatta meg, hogy mit csináljunk."

Brittany Means gyermekkora az autópályák és traumák olyan összemosódása volt, amely összeomlasztotta az idő követésére tett erőfeszítéseket. Brittany-t nem érdekelte, hogy hová mennek - egy út menti középnyugati motelbe, egy menhelyre, vagy az indianai Pajtába, a zsúfolt kúriba, amelyet pünkösdi nagyszülei hívtak otthonuknak -, amíg együtt voltak. De néha-néha az anyja meglepte őt... és elment.

Ahogy Brittany idősebb lett, és megkérdőjelezte saját bonyolult kapcsolatait, valamint az őt körülvevő szegénységet, bántalmazást és bizonytalanságot, kezdte felismerni, hogy a pokol nem csak az a hely, amelyről a Bibliában olvasott; az erőszak körforgása volt az, amely csapdába ejtette a családját. Olyan kapaszkodókon keresztül, mint a horrorfilmek, a neuropszichológia és az erős kötelékek, Brittany értelmet nyer ebben a körforgásban, és megtalálja a módját, hogy kilépjen belőle.

Miközben kibogozza legfájdalmasabb emlékeinek hálóját, Brittany egyedi elbeszélői stílusával az önfenntartás, a rugalmasság és a remény történetét szövi - sziporkázó példája annak, hogy az ember képes a legszörnyűbb élményeket is elviselni és mégis boldogulni.