Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Láncra verve vagyok, egy cellába zárva, ahol csak az egyik rácsos ablakon látszik a fény. Egyszer csak a cellám nehéz ajtaja kinyílik, a gazdám két újabb példányt hozott. Hanyagul a kezembe dobják őket, egy férfi és egy nő meztelenül, zúzódásoktól véres, véres, rémült. Megütöm a férfit, majdnem kiütöm belőle az életet. Megragadom a nőt, és az ágyamra dobom, rémülten néz. Nem látom őt.
Nem látom azt az életet, ami valaha volt neki. Nem érzem a fájdalmát, nem érzem a szenvedélyét. Erős, éles, karmos kezemet a mellkasába nyomom. A fény kialszik a szeméből. Üvöltve húzom ki a mellkasából a dobogó szívét.
Megáll a dobogása. Feltéptem, hogy fáj nekem, belenyúlok, és felnyitom a hibát, amit elkövetett, ami fáj nekem. Összezárom a szívet tűvel és cérnával. Ez megrémít engem. A varrás hasonlít az írásra. Visszadugom a szívet a mellkasába. Szükségem van egy bordára, ezért most megölöm a férfit a bordájáért, hogy megjavítsam a mellkasát, és bezárjam. Megütöm a mellkasát, hogy a szív újra elkezdhessen dobogni. Kimerülten a földre zuhanok, és várom, hogy visszatérjen az élete. A szemei kinyíltak, ez megrémít. Aztán a fény visszatér, ami megijeszt. Sikít és felugrik. Nem lát engem és az ablakhoz szalad. Nem érem el a gazdám túl rövidre szabott láncokat. Egy gyönyörű madár meglátja őt és belekapaszkodik és felemeli az égbe.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)