Értékelés:
A könyv Duke Ellington és a Beatles közös alkotói folyamatát vizsgálja, kiemelve jelentős zenei eredményeiket. A könyvet dicsérik lebilincselő írói stílusa és történelmi betekintése miatt, de kritizálják Ellington hozzájárulásának esetleges alulértékelése és túlzott részletessége miatt.
Előnyök:⬤ Lenyűgöző és magával ragadó elbeszélés, amely leköti az olvasók figyelmét.
⬤ Jól megírt, világos nyelvezet, a bonyolult szakzsargon elkerülése.
⬤ A zenei együttműködés történelmi részleteiben gazdag.
⬤ Sikeresen kapcsolja össze a zenészek életét a kreatív munkájukkal.
⬤ Fontos kiegészítője az Ellingtonról és a Beatlesről szóló irodalomnak.
⬤ Új betekintést nyújt e művészek zenéjébe és alkotói folyamatába.
⬤ Néhány olvasó úgy érzi, hogy Ellington szerepe alulértékelt, és negatívan ábrázolja őt a másokkal, például Strayhornnal való együttműködésében.
⬤ A könyv kihívást jelenthet azok számára, akik nem jártasak Ellington zenéjében, és esetleg elriasztja az alkalmi hallgatókat.
⬤ Egyes kritikák a szükségtelenül bonyolult és hosszú könyvet említik, amely szerint lehetett volna tömörebb is.
⬤ Néhány olvasó a nyelvezetet időnként mesterkéltnek találta.
(11 olvasói vélemény alapján)
Help!: The Beatles, Duke Ellington, and the Magic of Collaboration
A Beatles és Duke Ellington zenekara a zenetörténet két legnagyobb példája az együttműködésnek. Ellington erőssége nem a dallam volt - legfontosabb partnerei nem szövegírók, hanem zenésztársai voltak. Erőssége a hangszerelésben, a kiemelt szólista szerepének felemelésében, a címválasztásban: a kompozíciók csomagolásában rejlett. Akkor is nagyon jól tudta magára venni a dicsőséget, amikor az nem kizárólag az övé volt, mint például a Mood Indigo esetében, bár végső soron ő volt a felelős a hangszerelésért, amit a Duke Egyetem zenetudósa, Thomas Brothers "egyik legjobb teljesítményének" nevez. Ha Ellington gyakran vonakodott nyilvánosan elismerni, hogy az együttműködés mennyire lényeges volt az Ellington-hangzáshoz, Lennon és McCartney kapcsolata kezdettől fogva képlékeny volt. Lennon és McCartney "egymásnak írtak, mint elsődleges közönségnek". Lennon az egyszerűbb zenét kedvelte, ami azt jelentette, hogy az továbbfejlesztésért könyörgött, és McCartney csak túlságosan szívesen tett eleget ennek, és míg McCartney kiterjesztette a Beatles zenei skáláját, Lennon "ugyanezt tette a dalszövegekkel is".".
A két zenei legenda lenyűgöző vizsgálatán keresztül a Brothers portrét ad a kreatív folyamatról, bemutatva, hogy a két művészcsoport alapját képező kooperatív módszer volt az elsődleges oka páratlan zenei sikerüknek. Miközben tisztázza a történelmi feljegyzéseket, hogy ki mit, kivel és hogyan írt, Brothers életre kelti a múltat egy életre szóló zenei tudással, amely minden oldalon visszaköszön, és elemzi Lennon és McCartney Strawberry Fields Forever és Billy Strayhorn Chelsea Bridge dalát.
A Help! gazdag részletességgel írja le a két olyan kulturális vezető zenéjét és mesteri tudását, akiknek népszerűsége soha nem csökkent, valamint az együttműködés folyamatát, amely lehetővé tette számukra, hogy olyan művészi víziót valósítsanak meg, amely nagyobb, mint a részek összessége.
