Henry "Chips" Channon: A naplók (3. kötet): 1943-57

Olvasói vélemények

Chips Channon naplói egy önző, sznob amerikai társadalmi felkapaszkodó szemével élénk és őszinte képet adnak a londoni társadalomról. Míg egyes olvasók szerint a társadalmi életéről szóló részletes beszámolók lenyűgözőek és a történelmi összefüggésekről árulkodóak, mások kritizálják a naplókat ismétlődő jellegük és Channon kellemetlen vonásai, köztük a sznobizmus és a bizonytalanság miatt.

⬤ Lenyűgöző betekintés a korabeli londoni társadalomba.
⬤ Simon Heffer kiváló szerkesztése feldobja a naplójegyzeteket.
⬤ Sok olvasó úgy találta, hogy a naplók kényszerítően olvasmányosak és lebilincselőek, részletes történelmi összefüggésekkel.
⬤ A naplójegyzeteket egyedi nézőpontjuk és a szereplők és események szemléletes leírása miatt értékelik.

⬤ Channon gyakran önimádó, sznob és bizonytalan figuraként van ábrázolva, ami kevésbé teszi őt átélhetővé vagy szerethetővé.
⬤ Néhány kritikus unalmasnak találta az olyan események ismétlődő jellegét, mint a vacsorák és társadalmi összejövetelek.
⬤ Vannak panaszok a szövegben található tipográfiai hibákra.
⬤ Különösen a későbbi köteteket kritizálják, hogy kevésbé politikaiak, és inkább a triviális társadalmi életre koncentrálnak.

(31 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Henry 'Chips' Channon: The Diaries (Volume 3): 1943-57

Könyv tartalma:

Sir Henry "Chips" Channon naplóinak harmadik és egyben utolsó kötetét a második világháború szövetségesek javára történő fordulásakor kezdi. Chips egészségi állapota megromlott, de még mindig képes egy-egy frappáns mondatot mondani a körülötte kavargó politikai eseményekről, valamint a nagyokról és a jókról, akikkel érintkezik.

Az utolsó tizennégy év során Chips szorgalmasan írja le a Westminsterben és környékén zajló eseményeket, pletykál az egyes képviselők ambícióiról és indiszkrécióiról, de erőteljesen felnő az alkalomhoz, hogy megragadja a Ház hangulatát a VE-napon vagy VI. György temetésének szertartásán. Energiáit azonban egyre inkább felemészti a magánélet, amely időnként bizánci szintű bonyolultságot mutat. Találkozunk a színház és a mozi Londonjával, amelyet olyan figurák népesítenek be, mint John Gielgud, Laurence Olivier, Vivien Leigh és ifjabb Douglas Fairbanks, valamint a végtelennek tűnő nagyszabású partik, amelyeken Chips akár Cecil Beaton, a Mountbattensek vagy bármelyik trónfosztott európai uralkodó társaságában is megfordulhatna.

Úgy jellemezték, mint "a 20. század legnagyobb brit naplóírója". Ez az utolsó kötet teljes mértékben igazolja ezt az elismerést.