Herbert Hoover a Fehér Házban: Az elnökség megpróbáltatásai

Olvasói vélemények

A könyv átfogó és árnyalt képet nyújt Herbert Hoover elnökségéről, különösen a nagy gazdasági világválság idején. Rávilágít Hoover erőfeszítéseire és hiányosságaira egyaránt, betekintést nyújt összetett jellemébe és azokba a kihívásokba, amelyekkel elnökként szembesülnie kellett. Bár egyes kritikusok szerint a könyv időnként fárasztó és túlságosan részletes, sokan értékelték a szöveg informatív és jól kutatott jellegét.

⬤ Jól megírt és kutatott
⬤ kiegyensúlyozott és informatív képet nyújt Hoover elnökségéről
⬤ kitölti a nagy gazdasági világválsággal kapcsolatos ismerethiányokat
⬤ foglalkozik Hoover jellemének és politikájának összetettségével
⬤ betekintést nyújt döntései történelmi összefüggéseibe.

⬤ Egyes részek túlságosan részletesek vagy unalmasak
⬤ Hoover magánéletére való összpontosítás hiánya
⬤ a nem kronologikus felépítés zavaró lehet
⬤ egyes olvasók úgy érezték, hogy személyiségjegyei miatt nehéz kapcsolatot teremteni Hooverrel
⬤ egyes témák, például a Smoot-Hawley nem kaptak elegendő figyelmet.

(48 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Herbert Hoover in the White House: The Ordeal of the Presidency

Könyv tartalma:

"A harmincegyedik elnök ügyes, kitöltött portréja... messze a legjobb, legolvasmányosabb tanulmány Herbert Hoover elnökségéről" (Publishers Weekly), amely ritka és intim forrásokra támaszkodva mutatja be, hogy Herbert Hoover temperamentumilag alkalmatlan volt a feladatra.

Herbert Clark Hoover volt az Egyesült Államok harmincegyedik elnöke. Egy cikluson át, 1929-től 1933-ig volt hivatalban. Hoovert gyakran tartották higgadtnak, passzívnak, érzéketlennek, sőt az országos események által megbénítottnak, és a nagy gazdasági világválsággal szemben nehéz harcot kellett megvívnia.

Sok történész pusztán hatástalannak tartja.

A Herbert Hoover a Fehér Házban című könyvében Charles Rappleye azonban a kabinet tagjai és közeli tanácsadói által őrzött emlékiratok és naplók, valamint több ezer dokumentum alapján egy egészen más figurát tár fel, mint amilyennek gyakran ábrázolják. Ez a "lebilincselő" (Christian Science Monitor) életrajz megmutatja, hogy az igazi Hoover nem rendelkezett a vezetés eszközeivel.

A nyilvánosság előtt Hoover félénk és visszahúzódó volt, de a magánéletben Rappleye a szenvedély és néha a düh emberének mutatja, olyan embernek, aki ellenségei ellen intrikált, miközben az ellene irányuló összeesküvéseken dühöngött. Rappleye a gyakran elismertnél kifinomultabbnak és aktívabbnak írja le a gazdaságpolitikában. Látjuk Hoovert, amint a napfényes (és szerinte tudatlan) Roosevelt figyeli a horizonton, amint a válság enyhítésére tett lépésekkel kísérletezik.

Az itt látható Hoover - okos, jó szándékú, energikus - nem rendelkezett az elnöki siker egyetlen kritikus elemével. Első osztályú elmével és másodosztályú temperamentummal rendelkezett. Herbert Hoover a Fehér Házban a sikeres elnöki poszthoz szükséges legnagyobb, sőt talán egyetlen tehetségről - a vezetői temperamentumról - tanúskodik.

Ez a "méltányos, meglepően rokonszenves új értékelés a sokat gyalázott elnökről, akinek szembe kellett néznie a nemzetnek a nagy gazdasági világválságba való belezuhanásával... fontos rést tölt be az elnöki tudományokban" (Kirkus Reviews).