Heysel Stadium Brussels: Az európai labdarúgás legsötétebb órája

Olvasói vélemények

A könyv megpróbál objektív képet nyújtani az 1985-ös kupadöntő katasztrófájáról, és különböző szurkolói nézőpontokat is tartalmaz. Ugyanakkor kritika éri a szerző nyilvánvaló elfogultsága miatt a Liverpool FC-vel szemben, ami aláássa az elbeszélés általános objektivitását és összefüggéseit.

A könyv kiváló történetmesélést és értékes nézőpontokat tartalmaz mindkét oldal szurkolóitól a kupadöntő tragikus eseményeivel kapcsolatban. Potenciális oktatási értéke van a futballhuligánizmus kultúrájának megvitatásakor.

A szerző elfogultsága a Liverpool FC-vel és szurkolóival szemben csökkenti a könyv objektivitását. A Liverpool-szurkolókkal szembeni egyes kritikákat feleslegesnek és kicsinyesnek tartja. A futballhuliganizmus történelmi összefüggéseinek tárgyalása szintén elégtelennek és szelektívnek tekinthető.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Heysel Stadium Brussels: European Football's Darkest Hour

Könyv tartalma:

A Liverpool a Juventus ellen játszotta az európai kupadöntőt a brüsszeli Heysel Stadionban 1985. május 29-én, szerdán. Megvolt a lehetősége annak, hogy minden idők egyik legnagyobb döntője legyen, egy olyan mérkőzés, amelynek méltó helyet kellett volna elfoglalnia az évkönyvekben. A Liverpool volt Európa első számú klubja, a Juventusnak pedig lehetősége volt arra, hogy az első klubként megnyerje mindhárom európai kupasorozatot. A Juventus az előző két döntőjét elveszítette, 1973-ban az Ajax, 1983-ban pedig a Hamburg ellen; mindkét mérkőzésen az első tíz percben kaptak gólt. Ezzel szemben a vörösök mind a négy korábbi döntőjüket megnyerték, legyőzve a Borussia Mönchengladbachot, a Bruges-t, a Real Madridot és a Romát. Ha a Liverpool megnyerte volna a mérkőzést, megtartotta volna a kupát.

A Liverpool kispadján Joe Fagan ült. Fagan élete utolsó mérkőzését vezette, miután az 1984-85-ös szezon felénél úgy döntött, hogy távozik. Hatvankét évesen, 1983 nyarán vette át a Liverpoolt, és az a nem irigylésre méltó feladat hárult rá, hogy a futballmester Bob Paisley-t kövesse. Ahogy John Keith, a merseyside-i futballújságíró okosan megjegyezte:

"Olyan volt, mintha Frank Sinatra után lépnék színpadra. Hogyan lehet követni egy Bob Paisley nevű zsenit? Nos, Joe kitalálta a módját, és megszerezte az angol futball történetének első tripláját.".

A Juventus edzője a legendás Giovanni Trapattoni volt. Trapattoni 1972-ben vonult vissza a játéktól, miután az AC Milannál fényes karriert futott be, két Serie A-címet és két európai kupát nyert, majd az Inter és a Juventus menedzsereként is megnyerte a Serie A-t. Közel negyvenéves vezetői pályafutása során Olaszországot, az Ír Köztársaságot, a Fiorentinát, a Bayern Münchent, a Benficát, a Red Bull Salzburgot és a Vatikánváros labdarúgócsapatát is irányította.

Mindkét csapat felállása tele volt nemzetközi játékosokkal, szupersztárokkal és karakterekkel. A Juventusban ott volt az olasz világbajnok Marco Tardelli és Paolo Rossi, a lengyel Zbigniew Boniek és generációjának talán legnagyobb középpályása, a francia Michel Platini. A Liverpoolnál ott volt az elegáns skót középpályás Alan Hansen, a valaha volt legnagyobb játékosuk, Kenny Dalglish, a kapuban pedig a karizmatikus dél-afrikai Bruce Grobbelaar.

A mérkőzés reggelén Brüsszel ragyogó napsütésre ébredt. A pompás időjárás, az izgalom és az az érzés, hogy ez az élet, mindkét csapat szurkolói vidáman keveredtek az európai főváros utcáin. A Juventus-szurkoló Simone Stenti, aki akkoriban húszéves egyetemista volt, édesapjával utazott a mérkőzésre. Visszaemlékezett:

"Nagyon szeretem azokat a pillanatokat, amelyek egy ilyen fontos meccs előtt jönnek, amikor ott van az izgalom, a készülődés. Rengeteg angol ember volt, még mindig megvan a Liverpool-sálam, amit egy angol szurkolóval cseréltem.".

Simone-hoz hasonlóan Barry O'Hara, az LFC szurkolója is szemtanúja volt annak, ahogy a szurkolók sálakat cseréltek; látta azt is, ahogy a szurkolók italokat vettek egymásnak és csókolóztak. Mindez tökéletesen hangzik.

Sajnálatos módon alig néhány órával később a BBC rádiós futballkommentátora, Peter Jones tájékoztatta a nemzetet: "Ez itt háborús tudósítói anyag.".

Szóval, hogyan jutottunk el az egymást csókolózó és sálakat cserélgető szurkolóktól néhány óra alatt a "háborús tudósítói dolgokig"?

Ez a könyv megpróbálja megmagyarázni, hogy miért.