Hit, egység, fegyelem - A pakisztáni szolgálatközi hírszerzés (ISI)

Olvasói vélemények

A könyv történeti elbeszélést nyújt a pakisztáni szolgálatközi hírszerzésről (ISI), részletesen bemutatva annak eredetét, fejlődését, sikereit és kudarcait 1948-tól 2011-ig, néhány utalással a 2014-ig tartó eseményekre. Míg egyes olvasók értékelik a részletes beszámolókat és az alapos kutatást, mások kritizálják, hogy a könyv nem meggyőző, tele van ténybeli hibákkal, és nem nyújt új betekintést az ISI működésébe.

A könyv jól megalapozottan kutatott, és bonyolult részleteket közöl az ISI történetéről és működéséről. Sok olvasó jó információforrásnak találja az ISI afganisztáni és indiai szerepéről, és dicséri az elbeszélő stílusát és a lebilincselő történetvezetést. Egyes kritikák kiemelik, hogy a katonai és geopolitikai témák iránt érdeklődők számára lebilincselő.

A kritikusok rámutatnak, hogy a könyv elsősorban elbeszélő és leíró, nem pedig elemző jellegű, ami némi információ-felesleghez vezet. Számos ténybeli hibát és az ISI műveleteivel kapcsolatos új felfedezések hiányát említik. Emellett egyes kritikusok szerint az írásmód unalmas, a könyv pedig túlságosan a kronológiára összpontosít, ami az alkalmi olvasók számára kevésbé vonzóvá teszi a könyvet.

(21 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Faith, Unity, Discipline - The Inter-Service-Intelligence (ISI) of Pakistan

Könyv tartalma:

Még ha el is fogadjuk, hogy az erkölcsnek egyetemes alapja van, akkor is el kell ismernünk, hogy a döntéseinket vezérlő konkrét értékek, erények, kapcsolatok és kötelezettségek gyakran esetlegesek. Tisztelnünk kell egymást, elő kell mozdítanunk a boldogságot, virágzó életet kell élnünk, és elő kell mozdítanunk az igazságosságot, de az, hogy ezeket a dolgokat hogyan kell tennünk, mindig a társadalmi kontextusunkra jellemző lesz.

Felismerve, hogy etikai életformánk nagy része relatív a társadalmi világunkhoz képest, nem kell azt gondolnunk, hogy az egész etika relatív. A végső erkölcsi célok vagy elvek, amelyek megalapozzák törekvéseinket és korlátozzák cselekedeteinket, csak az általunk élt életforma sajátosságain keresztül nyerhetnek értelmet és tartalmat. E sajátosságok figyelmen kívül hagyása csak elhomályosítja, hogy mi is valójában az etika és az erkölcs végső alapja.

Az a sajátos mód, ahogyan együtt élünk, nagyban meghatározza etikai életünk sajátos formáját. Az együttélés során a társadalmi gyakorlatoknak megfelelően szervezzük, koordináljuk és értelmezzük cselekedeteinket.

Ezek a gyakorlatok határozzák meg a másokkal szembeni elvárásainkat, és adnak értelmet tevékenységeinknek. Amikor interakcióink összetettek, és amikor nagy csoportokkal élünk együtt, egyre jobban megszervezzük interakcióinkat, és gyakorlataink egyre strukturáltabbá válnak.

Amit társadalmi intézményeinkként azonosítunk, azok különösen rendezett gyakorlatok, amelyek strukturálják az együttélésünket. Életünk rendezése során ezek az intézmények mélyreható és átható hatással vannak az etikai élet tartalmára.