Értékelés:
A „We'll Call You If We'll Need You” című könyvet a szakmában dolgozó nők tapasztalatait, küzdelmeiket és úttörő erőfeszítéseiket bemutató, mélyreható ábrázolásáért dicsérik. Több olvasó is magával ragadónak és hatásosnak találta a könyvet, és nagyra értékelte a benne bemutatott különböző nézőpontokat. A szerzőt, Susan Eisenberget a szakma elismert, képzett képviselőjeként ismerik el, munkája még a témában járatlanok körében is visszhangra talál. A könyv történelmi jelentősége és érzelmi mélysége miatt erősen ajánlott.
Előnyök:⬤ A nők szakmákban szerzett tapasztalatainak éleslátó és magával ragadó bemutatása.
⬤ Több szemszögből íródott, így az olvasó az elbeszélés részének érzi magát.
⬤ Elismerten jelentős hozzájárulás az építőiparban dolgozó nők történetével foglalkozó irodalomhoz.
⬤ Az olvasók által erősen ajánlott és oktatási kontextusban is jól fogadták.
⬤ A szerző a szakterület elismert úttörője, ami hitelessé teszi a művet.
⬤ Korlátozott közönségismeret, mivel néhány olvasó szeretné, ha több szakmunkásnőt ismernének, akikkel megoszthatnák a könyvet.
⬤ Egyesek esetleg nem ismerik a szakma történetét, vagy kezdetben nem azonosulnak a témával.
(5 olvasói vélemény alapján)
We'll Call You If We Need You: Experiences of Women Working Construction
Susan Eisenberg 1978-ban kezdte meg tanulóévét a Villanyszerelők Nemzetközi Testvériségének 103-as helyi szervezeténél, abban az évben, amikor Jimmy Carter elnök célokat és ütemterveket határozott meg a nők felvételére a szövetségi támogatású építési projektekben, valamint a nőknek a tanulóprogramokba való bevonására vonatkozóan.
Eisenberg nemcsak kihívásokkal teli munkára és a szakszervezeti bajtársiasságra számított, hanem arra is, hogy részese lehet egy történelmi jelentőségű társadalmi és gazdasági átalakulásnak, amely a nők számára is elérhetővé teszi az építőipari szakmákat. Ez az átalakulás nem következett be.
Ebben a könyvben, amely tele van az építkezéseken tapasztalható nyers drámaisággal és humorral, Eisenberg harminc, ácsként, villanyszerelőként, vasmunkásként, festőként és vízvezeték-szerelőként dolgozó nő hangját szövi össze, hogy megvizsgálja, miért maradt kis létszámú a szakma. A nők úgy beszélnek, mintha egy barátjukhoz szólnának, és felidézik, hogyan döntöttek a szakmába való belépés mellett, milyenek voltak az első napjaik a munkahelyen, és milyen stratégiákat követtek a képzés és az elfogadás érdekében. Gondolatban, szenvedéllyel és húsz év távlatából értékelik a pozitív diszkriminációval kapcsolatos erőfeszítéseket.
Eisenberg előszóval vezeti be ezt az új kiadást, amelyből kiderül, hogyan változtak és hogyan maradtak a dolgok a könyv eredeti megjelenése óta. Azzal zárja, hogy tárgyalja azokat a gyakorlatokat és politikákat, amelyek szükségesek lennének a nemek közötti korlátok felszámolásához ott, ahol azok mélyen beágyazódtak a szervezetbe és a munkahelyi kultúrába.
