Hogyan változtatta meg az elmémet Sosztakovics

Olvasói vélemények

Stephen Johnson „Hogyan változtatta meg az elmémet Sosztakovics” című könyvét a zene, különösen Sosztakovics kompozícióinak terápiás erejéről szóló mélyreható tanulmánya miatt dicsérik. Az olvasók nagyra értékelik a személyes reflexió és a részletes elemzés kombinációját, amely feltárja a zene érzelmi mélységét és a mentális egészségre gyakorolt hatását. Az írást lírainak és éleslátónak írják le, amely az összetett témákat is érthetővé teszi. Néhány olvasó azonban megjegyzi, hogy a terápiás állításokhoz hiányzik az empirikus bizonyíték, mások pedig úgy érzik, hogy a szerző személyes kihívásai túlzóak lehetnek.

⬤ Sosztakovics zenéje terápiás erejének mélyreható feltárása.
⬤ Lírai és magával ragadó írói stílus.
⬤ Személyes anekdoták és részletes zenei elemzések ötvözése.
⬤ Betekintést nyújt a zene és a mentális egészség közötti érzelmi kapcsolatba.
⬤ A nem zenész olvasók számára is hozzáférhető, ugyanakkor tudományos igényű.
⬤ Arra ösztönzi a hallgatókat, hogy mélyítsék el a klasszikus zene iránti megbecsülésüket.

⬤ Néhány olvasó úgy találja, hogy hiányoznak a terápiás állításokat alátámasztó empirikus bizonyítékok.
⬤ A szerző személyes reflexiói a mentális egészséggel kapcsolatos kihívásokról egyesek számára túlzónak tűnhetnek.
⬤ Nem egy átfogó életrajz vagy Sosztakovics teljes zenei munkásságának áttekintése.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

How Shostakovich Changed My Mind

Könyv tartalma:

A zene rendkívüli gyógyító hatását mutatja be a mentális betegségben szenvedőkre, beleértve a szerző, Stephen Johnson bipoláris zavarral folytatott küzdelmét.

„Van valami abban, amikor a legfájdalmasabb érzelmeidet valami gyönyörűvé alakítod át...”. Az öreg orosz, aki ezeket a szavakat kimondta, a sztálini rémuralom számtalan túlélőtársának nevében beszélt. És a „valami szép”, amire gondolt, Dmitrij Sosztakovics zenéje volt.

Sosztakovics legnagyobb zenéjében azonban nincs menekülés, nincs hamis vigasztalás: ez a legsötétebb, legszomorúbb, olykor a legkeményebb zene, amit valaha komponáltak. Miért érzik tehát oly sokan hálásnak Sosztakovicsot, amiért megalkotta - nemcsak az oroszok, hanem az olyan nyugatiak is, mint Stephen Johnson, akik egy egészen más, sokkal biztonságosabb társadalomban nőttek fel? Hogyan lehetséges, hogy a fájdalmat, félelmet és elhagyatottságot tükröző zene segíthet a szenvedőknek abban, hogy ha nem is kiutat, de módot találjanak arra, hogy elviseljék ezeket az érzéseket, és végül újra felfedezzék a létezés örömét?

Johnson interjúkra támaszkodik annak a zenekarnak a tagjaival készített interjúkból, amely Sosztakovics Leningrádi szimfóniáját játszotta Leningrád ostroma alatt, amely során a lakosság közel egyharmada éhen halt. Végül ez a könyv egyfajta humanista csoda újbóli megerősítése: hogy a remény újjászülethetett egy olyan korban, amikor - Nagyezsda Mandelstam írónőt idézve - csak „Remény a remény ellen” volt.