Olvasói vélemények
Összegzés:A „Hőhullám” kritikái kiemelik a szerző 1995-ös chicagói hőhullám mélyreható vizsgálatát, hangsúlyozva annak természeti és társadalmi következményeit. Az olvasók nagyra értékelik az alapos kutatást és a lebilincselő elbeszélést, amely feltárja a katasztrófa által súlyosbított rejtett egyenlőtlenségeket. Sokan felnyitják a szemüket és relevánsnak találják, különösen a jelenlegi társadalmi problémák összefüggésében. Egyes kritikák azonban a túlzott ismétlések és a tempó miatt kritizálják a könyvet.
Előnyök:⬤ Lenyűgöző és jól megalapozott elbeszélés
⬤ rávilágít a társadalmi egyenlőtlenségekre
⬤ tanulságos összehasonlítások a közösségek között
⬤ aktuális kérdések szempontjából
⬤ lebilincselő és elgondolkodtató
⬤ kötelező olvasmány a környezeti igazságosság és a városszociológia iránt érdeklődőknek.
Hátrányok:⬤ Néhány információ ismétlődik
⬤ a tempó néha lassú
⬤ néhány olvasó unalmasnak találta
⬤ a komplex téma nem mindenkinek tetszhet.
(50 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Heat Wave: A Social Autopsy of Disaster in Chicago
Könyv tartalma:
"Klasszikus. Nem tudom eléggé ajánlani." - Chris Hayes
1995. július 13-án, csütörtökön a chicagóiak egy hóviharos napra ébredtek, amikor a hőmérséklet elérte a 106 fokot. A hőindex, amely azt méri, hogy a hőmérsékletet hogyan érzi a test, a nap végére elérte a 126 fokot. A meteorológusok kétnapos hőhullámra figyelmeztették a lakosokat, de ezek a hőmérsékletek nem értek véget olyan hamar. Amikor a hőhullám egy héttel később kitört, a város utcái beázottak; az elektromos áramfogyasztás rekordjai megdőltek; és az elektromos hálózatok meghibásodtak, így a lakosok akár két napig is áram nélkül maradtak. Július 20-ra pedig több mint hétszáz ember halt meg - több mint kétszer annyian, mint az 1871-es chicagói tűzvészben, hússzor annyian, mint az 1992-es Andrew hurrikánban - a nagy chicagói hőhullámban, amely az amerikai történelem egyik leghalálosabb hőhulláma volt.
Az Egyesült Államokban a hőhullámok egy átlagos évben több ember halálát okozzák, mint az összes többi természeti katasztrófa együttvéve. Eddig senki sem tudta megmagyarázni sem az 1995-ös chicagói hőhullám okozta halálesetek túlnyomó számát, sem pedig a halálesetek szívszorító módját. A meteorológusok és az orvostudósok képtelenek voltak megmagyarázni a trauma mértékét, a politikai tisztségviselők pedig a város sebezhetőségének forrásait latolgatták. A Hőhullámban Eric Klinenberg a metropolisz anatómiájába vezet be minket, hogy elvégezze az általa "társadalmi boncolást", megvizsgálva a város társadalmi, politikai és intézményi szerveit, amelyek miatt ez a városi katasztrófa sokkal súlyosabb lett, mint amilyennek lennie kellett volna.
Abból a kérdésből kiindulva, hogy miért haltak meg olyan sokan egyedül otthon, Klinenberg megvizsgálja, hogy egyes városrészekben miért volt nagyobb a halálozás, mint másokban, hogyan reagált a városvezetés a válságra, és hogyan számoltak be az újságírók, tudósok és köztisztviselők ezekről az eseményekről, és hogyan magyarázták meg azokat. Többéves terepmunka, kiterjedt interjúk és levéltári kutatások kombinációjával Klinenberg feltárja, hogy a társadalmi összeomlás számos meglepő és nyugtalanító formája - köztük az idősek szó szerinti és társadalmi elszigeteltsége, a szegénynegyedek intézményi elhagyatottsága és az állami segélyprogramok visszaszorítása - hogyan járult hozzá a magas halálozási arányhoz. Az emberi katasztrófát, érvelése szerint, nem lehet egyszerűen egyes személyek vagy szervezetek hibájára fogni. Amikor ugyanis emberek százai halnak meg zárt ajtók és lezárt ablakok mögött, a barátokkal, a családdal, a közösségi csoportokkal és a közintézményekkel való kapcsolattartástól elzárva, mindenki érintett a halálukban.
Amint Klinenberg a kortárs városi állapotokról szóló, éles és megragadó beszámolójában bemutatja, az 1995-ös chicagói hőhullám által az amerikai városok társadalmi alapjain láthatóvá tett, egyre szélesedő repedések korántsem szűntek meg, amikor a hőmérséklet visszatért a normális szintre. Azok az erők, amelyek Chicagót olyan katasztrofálisan érintették, továbbra is jelen vannak az amerikai városokban, és a saját felelősségünkre nem veszünk róluk tudomást.
A második kiadáshoz Klinenberg új előszóval egészítette ki a könyvet, amely bemutatja, hogy az éghajlatváltozás következtében a városi központokban bekövetkező szélsőséges időjárási események a városok és a nemzetek számára világszerte komoly kihívást jelentenek, amely a segélyintézkedések helyett az infrastruktúra klímabiztos megváltoztatására irányuló elkötelezettséget igényel.
