Oké, gondolom, ti, jó emberek, tudni szeretnétek, miért írtam ezt a könyvet. Ezért újra beleásom magam a múltamba, és visszaemlékszem mindenre, ami velem történt, minden fájdalomra és minden pokolra.
Higgyétek el, bárcsak ne írnám ezt a könyvet. Bárcsak ne történtek volna meg velem ezek a dolgok. Bárcsak másképp alakult volna az életem.
Bárcsak ne ébrednék fel az éjszaka közepén izzadva.
Testem átázva, emlékezve, de igen. Körülnézek azokra az emberekre, akik mosolygó arccal követik az álmaikat, a karrierjüket, az ambícióikat.
Örömteli hozzáállással és gondtalanul száguldanak át az életen, és nem úgy értettem, hogy nem érdekli őket. Csak úgy értem, hogy igazán boldognak tűnnek. Én magam nem tudom, hogyan tudnám ezt csinálni.
Úgy tűnik, mintha mindig egy burok lenne körülöttem. Az egyetlen dolog, ami megtart engem, az Isten Atya, Jézus Krisztus és a Szentlélek. Nem tudom, milyen érzés, amikor mások a piknikekről és a kalandokról beszélnek.
Csónakázás, kenuzás, meg ilyen dolgok. Azok után, ami velem történt, hogy Johnson őrmester szodomizált és majdnem halálra vert minden nap, és most próbálok segítséget kapni a veteránoktól.
Ez csak visszahoz engem, mint egy nagy kört. Vissza a depresszióba, és miért csinálják ezt? Miért ilyenek? Miért kell nekem minden egyes dolgot felvenni és videóra venni, ami történik? Mert rájöttem, hogy meg kell írnom ezt a könyvet, hogy leleplezzem ezeket a gonosztevőket. És most talán Isten keze által a mi nagyszerű elnökünk, Donald Trump elolvassa ezt a könyvet, és tesz valamit ez ügyben.
Isten áldja Amerikát.
