Hormones and Reality: Epigenetic Regulation of the Endocrine System
Az evolúció sejtszintű-molekuláris megközelítése radikális változásokat eredményezett a biológiai alapelvek megértésében, a sejttől kezdve az életcikluson, a fejlődésen, a homeosztázison, a szeneszcencián/öregedésen, a heterokrónia, a pleiotrópián és a fenotípuson át egészen az élet céljáig. A biológiáról és az orvostudományról való új gondolkodásmód nagy része az epigenetikus öröklődés kísérleti bizonyítékaiból ered. Ez arra késztet, hogy megkérdőjelezzük, vajon egysejtű állapotunk a szelekció tényleges elsődleges szintje-e.
Az egyik különleges rendszer, amelyről ma már elismerték, hogy az epigenetikus öröklődés égisze alatt áll, az endokrin rendszer, amelyről hagyományosan úgy gondolják, hogy a fiziológiai homeosztázist szabályozza. Mivel azonban a nemi hormonok olyan jelentős szerepet játszanak az epigenetikai adatok megszerzésével kapcsolatos viselkedésekben, és az ilyen epigenetikai adatoknak a gonádok által a meiózis során történő feldolgozásában, a szervezet evolúciójában betöltött szerepük követhetővé válik. Az egyén életének során végzett tevékenységeinek összetétele most már ok-okozati szempontból is megérthető, ami a fiziológiájának hormonok általi, a szervezet teljes élettartama alatt a prenatális, a posztnatális és az öregedési folyamat során történő, hormonok által történő hangszereléséből ered. Az életciklus során a gyermekkorban, a serdülőkorban, a pubertáskorban, a felnőttkorban és az öregedés során mutatkozó különleges viselkedésmódok most már mechanisztikusan érthetők meg, nem pedig pusztán az élet különböző szakaszainak mérföldköveiként.
A fenti megfontolásokat szem előtt tartva ez a könyv a szervezet és környezete, az ember és a nem ember kapcsolatának sejt-evolúciós szemléletét mutatja be, ami a biológiát és az orvostudományt kontinuummá teszi a széttöredezett, egymáshoz nem kapcsolódó anekdoták helyett.
