Hősök lehetünk mi is: Egy túlélő története

Olvasói vélemények

Paul Burston „We Can Be Heroes” című memoárja elsöprően pozitív visszajelzéseket kapott lebilincselő elbeszélése, érzelmi mélysége és az LMBTQ+ tapasztalatokról szóló elmélyült elmélkedése miatt, különösen az 1980-as és 1990-es évek AIDS-válságának idején az Egyesült Királyságban. A kritikusok kiemelik a szerző nyers őszinteségét, humorát, valamint a történetet átszövő történelmi és kulturális jelentőségét. Néhány kritika azonban megemlíti, hogy a memoár a súlyos témák és az időnkénti névsorolvasás miatt túlterhelő lehet.

⬤ Magával ragadó és magával ragadó írásmód, amely magával ragadja az olvasót.
⬤ Megható és személyes betekintést nyújt az LMBTQ+ közösség küzdelmeibe az AIDS-válság idején.
⬤ A humort komoly kommentárokkal vegyíti, így egyszerre tanulságos és szórakoztató.
⬤ Történelmi és kulturális utalásokban gazdag, az Egyesült Királyság melegjogi mozgalmának idővonalát mutatja be.
⬤ Burston sebezhetősége és őszintesége a személyes küzdelmeivel kapcsolatban sok olvasóhoz eljut.
⬤ A remény és a bátorság inspiráló története, amely a rugalmasságot és az aktivizmust ünnepli.

⬤ A súlyos témák egyes olvasók számára nehezen emészthetők.
⬤ Néhányan úgy találták, hogy a névsorolvasás időnként túlzásba esik, ami elvonja a figyelmet a fő történetről.
⬤ A hírességekre és kulturális ikonokra való egyes utalások nem minden olvasó számára lesznek szimpatikusak.
⬤ Az érzelmek intenzitása Burston tapasztalatainak rideg valósága miatt kellemetlen pillanatokhoz vezethet.

(85 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

We Can Be Heroes: A Survivor's Story

Könyv tartalma:

Aktivista. Újságíró.

Túlélő. Egy ember útja az előítéletektől a büszkeségig. Paul Burston nem volt mindig az az LMBTQ+ London ikonikus hangja, aki ma.

Paul az 1980-as évek közepén ismerte meg magát, amikor a "meleg" még mindig csúnya szónak számított, különösen abban a walesi kisvárosban, ahol felnőtt.

Londonba költözött egy boldogabb élet reményében, de csak azért, hogy rémülten nézze végig, ahogy újdonsült közösségét megtizedeli az AIDS. De Paul még gyászának mélyén is megfogadta, hogy soha nem hagyja abba a küzdelmet fiatal barátaiért, akiknek az élete tragikusan rövidre szakadt.

Ezt az ígéretét a mai napig megtartotta. Aktivistaként megrohamozta az alsóházat a beleegyezési korhatárról szóló vita során. Újságíróként kiállt a közösség jogaiért a bulvárlapok homofóbiája és a jogi egyenlőtlenségek idején.

Regényíróként megalapította az úttörő Polari-díjat. Életmódja azonban sötét titkot rejtett, és Paul démonai - szégyen, trauma, gyász - minden sarkon üldözték. Hogy elhallgattassa őket, öngyógyításba kezdett.

A tizennyolc évesen majdnem vízbe fulladástól a harmincnyolc évesen majdnem halálos túladagolásig ez Paul története arról, hogy mi történt a közbeeső húsz évben, és hogyan alakított ki egy olyan életet, amelyet tizenéves énje aligha tudott volna elképzelni. Az érzelmes, de gyakran szellemes We Can Be Heroes (Hősök lehetünk) egy meleg férfi tanulságos visszaemlékezése a nyolcvanas, kilencvenes és nyolcvanas évekről, aki épphogy csak túlélte azokat.