Hosszú séta a háborúban: Egy harcoló orvos naplója

Olvasói vélemények

A könyv a második világháborút Dr. Klaus Huebner, egy zászlóalj sebésze szemszögéből mutatja be. A humort ötvözi a háború zord valóságával, szórakoztató, mégis kijózanító beszámolót nyújt az olaszországi hadjáratban szerzett tapasztalatairól.

Jól megírt humorral, lebilincselő elbeszéléssel, szórakoztató háborús történetekkel, részletes megfigyelésekkel és a katonák által átélt nehézségek őszinte bemutatásával. Sok olvasó értékeli a szerző személyes érintettségét és tapasztalatainak mélységét.

Néhány olvasó kihívásnak vagy nyomasztónak találhatja a háború nyomorúságának és szenvedésének szemléletes leírását. A könyv a tartalom jellege miatt időnként komornak is tűnhet.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Long Walk Through War: A Combat Doctor's Diary

Könyv tartalma:

A 88. gyaloghadosztály 344 napos harcai a második világháború olaszországi uralmáért folytatott elkeseredett küzdelem részét képezték. Itt olvasható az európai hadszíntéren harcba indított első szelektív hadosztály megragadó története, egy zászlóaljorvos egyedülálló nézőpontjából.

Dr. Klaus Huebner a térképek hátoldalára sietve firkált feljegyzéseket használva, amelyeket mindig akkor fejezett be, amikor pihenés céljából a hátsó területekre vezényelték, naplójában megörökítette a frusztrációt, a félelmet, az unalmat, az odaadást és a haragot, amelyek a harcoló gyalogosok mindennapjait jelentették. Az eredmény a harci élet figyelemre méltóan kitartó bemutatása. Dr. Huebner végigköveti a 88-asok tevékenységét a Fort Sam Houston-i végső előkészületektől Észak-Afrikáig, majd az olasz félszigeten át az ausztriai Brenner-hágóig, mindössze ötvenöt mérföldre délre attól a bajor falutól, ahol ő született.

A hadosztály számára a harcok az olaszországi Nápolytól északra kezdődtek. A harcok során az orvosi segélyállomást minden olyan tanyán, pajtában, barlangban vagy facsoportban állították fel, amely némi védelmet nyújtott a sebesültek ellátásához. Ott a zászlóalj sebésze és segítői megtették, amit tudtak a kedvezőtlen körülmények között, pusztán a jelenlétükkel erkölcsi támogatást nyújtottak a sebesülteknek, és jól megismerték a gyalogsági katonák nyomorúságát, érzelmeit és emberi drámáját a harcban. Dr. Huebner így ír: "Együtt jártam azokkal az emberekkel, akik fegyvert vittek és gyalogosan küzdöttek. A sebesülteket ott láttam el, ahol elestek". Története szűkszavú és gyakran feszült, emlékezetes látlelet a csatáról és azokról az emberekről, akik közvetlenül a terepen próbálták gyógyítani a sebeket.