Értékelés:
Geoff Mann könyve a keynesianizmus összetett, ugyanakkor mélyreható elemzését mutatja be a francia forradalomig visszanyúló szellemtörténeten keresztül, és a kapitalizmus jelenlegi állapotát bírálja. Betekintést nyújt a gazdaságelmélet strukturális kérdéseibe, és hangsúlyozza Keynes szerepét a modern baloldali gondolkodás kialakításában. Miközben a könyvet mélységéért és kritikai perspektívájáért dicsérik, elismerik a könyv sűrű és elvont jellegét is, ami kihívás elé állíthatja a közgazdasági vagy politikaelméleti háttérrel nem rendelkező olvasókat.
Előnyök:⬤ Alapos és összetett kritikát nyújt a kortárs kapitalizmusról és a keynesiánizmusról.
⬤ Olyan történelmi személyiségek és összefüggések értékes meglátásait kínálja, amelyek sok olvasó számára nem feltétlenül ismertek.
⬤ Elismerten ambiciózus terjedelme és mély intellektuális elemzése miatt.
⬤ Az írás néha költőien olvasható, és a figyelmes olvasók számára nagyon kifizetődő lehet.
⬤ Kritikusan foglalkozik a különböző gazdasági és társadalmi elméletekkel, arra késztetve az olvasót, hogy átértékelje az ortodox nézeteket.
⬤ Rendkívül sűrű és elvont, ami elidegenítheti a politikai filozófiai és közgazdasági háttérismeretekkel nem rendelkező olvasókat.
⬤ Bizonyos kulcsfigurák és -fogalmak, például Malthus és Keynes kapcsolata, nem kerülnek mélyrehatóan kifejtésre, ami egyes olvasók számára frusztráló lehet.
⬤ Egyes szakaszok száraznak vagy nehezen befogadhatónak minősülnek.
⬤ A könyv nagyszabású terjedelme és részletes elemzése miatt időnként túlterhelőnek tűnhet.
(9 olvasói vélemény alapján)
In the Long Run We Are All Dead: Keynesianism, Political Economy, and Revolution
A pénzügyi válságok megoldására tett mérsékelt kísérletek úttörő leleplezése
A 2007-2008-as pénzügyi válság romjain az önjelölt progresszívek világszerte John Maynard Keynes gazdasági elméletének feltámasztásáért kiáltottak. Úgy tűnt, hogy a válság leleplezi a kisállami, szabadpiaci liberalizáció és dereguláció katasztrófáját. A keynesi politikai gazdaságtan ezzel szemben visszahelyezhetné az államot a gazdaság középpontjába, és felvértezhetné a megmentéshez szükséges tudással. De hogy mitől kellett volna megmentenie minket, az nem volt ennyire világos. A kapitalizmus végét vagy a világ végét jelentette? A keynesianizmus számára a válasz mindkettő. A keynesiánusok nem a kapitalizmus megmentésére törekedtek és soha nem is törekedtek, hanem arra, hogy megmentsék a civilizációt önmagától. Ez a politikai gazdaságtan, ígérik, annak a világnak a számára, amelyben valójában élünk: egy olyan világnak, amelyben az árak „ragadósak”, az információ „aszimmetrikus” és a bizonytalanság elkerülhetetlen. Ebben a világban a dolgok hosszú távon biztosan nem fognak maguktól megoldódni. A szegénység kiirthatatlan, a piacok kudarcot vallanak, a forradalmak pedig zsarnoksághoz vezetnek. A keynesianizmus tehát a modern liberalizmus legmeggyőzőbb belső kritikája, amely a két évszázados válságnak a kapitalizmus nélküli tőkére és a forradalom forradalmárok nélküli forradalmára vonatkozó javaslattal felel.
Ha a jelenlegi válságok sokak számára megújították a keynesianizmust, az kevésbé azért van, mert a jelen megmentésre érdemes, mint inkább azért, mert a jövő irányíthatatlannak tűnik. Ebben a helyzetben a keynesianizmus tökéletesen megfelel: hit a hitetlenek számára.