Hutu Rebels: Exile Warriors in the Eastern Congo
1994-ben a ruandai népirtás során közel egymillió tuszit öltek meg.
A népirtást követően a népirtást szervező hutu főtisztek közül néhányan Ruandából a Kongó keleti részére menekültek, és új katonai támaszpontot hoztak létre, azzal a céllal, hogy a ruandai Kigaliban visszaszerezzék a hatalmat. Több mint húsz évvel később ezek a lázadó erők menekültek, lázadó harcosok és civil függők sokszínű csoportját alkotják, akik a kongói erdők hegyvidéki területeiről tevékenykednek, és a háború és az erőszak hosszú és összetett történelmével rendelkeznek.
Míg a média és az emberi jogi jelentések jellemzően úgy mutatják be ezt a lázadócsoportot, mint a Kongó keleti részén működő egyik legbrutálisabb lázadócsoportot, a Hutu Rebels ennél összetettebb képet fest. A kongói erdő mélyén található lázadó táborban végzett etnográfiai terepmunkát követően Anna Hedlund a mindennapi élet mikropolitikáját és gyakorlatát vizsgálja a hutu lázadók és családjaik közösségében, akik a legmostohább körülmények között élnek. A hutu harcosokat nem csupán a Ruandába való visszatérés víziójával rendelkező katonai egységként írja le, hanem a jelenlegi kongói konfliktusokban részt vevő közösségként is.
Hedlund arra összpontosít, hogy a harcosok és családtagjaik hogyan érzékelik saját életkörülményeiket, hogyan emlékeznek a népirtás eseményeire és hogyan artikulálják azokat, és miért harcolnak tovább a végtelennek tűnő konfliktusban. A Hutu lázadók azt állítja, hogy túl kell lépnünk az atrocitások katalógusainak összeállításán, és el kell kezdenünk vizsgálni a harcosok „hétköznapi életét”, ha meg akarjuk érteni, hogyan fejeződik ki az erőszak egy rendkívül brutális konfliktus kontextusában.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)