Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv alapos és részletes beszámolót nyújt az 1857-es szepoyi lázadásról, és egyúttal mélyreható áttekintést nyújt a történelmi eseményről, miközben rávilágít a brit-indiai kapcsolatok összetettségére abban az időszakban. A könyv jól felépített és olvasmányos, lehetővé téve az olvasók számára, hogy mind a lázadás elbeszélését, mind annak a gyarmattörténetre gyakorolt hatását megragadják. Néhány kritikus azonban elfogultnak találta a könyvet, és megjegyezte, hogy hiányoznak az olyan vizuális segédanyagok, mint például a térképek, amelyek javíthatták volna a megértést.
Előnyök:⬤ Alapos, részletes és kivételesen olvasmányos
⬤ átfogó összefoglaló a Sepoy-lázadásról
⬤ jól strukturált és informatív
⬤ jó betekintést nyújt a brit katonai hozzáállásba
⬤ gazdag történelmi részletekben
⬤ értékes a hadtörténelem és a gyarmati tanulmányok iránt érdeklődők számára.
Hátrányok:⬤ Egyesek szerint elfogult, a brit nézőpontot előnyben részesítve
⬤ részletekben gazdag, időnként térképek nélküli zűrzavarral
⬤ egyesek unalmasnak tartják a prózai stílus és a brit hősiesség túlzott hangsúlyozása miatt
⬤ lassú lehet azok számára, akiket nem érdekelnek mélyen a brit katonai műveletek.
(66 olvasói vélemény alapján)
Könyv tartalma:
A köztudatban az él, hogy az indiai lázadás az 1857 elején megjelent kenőpatronnak volt köszönhető, de valójában már jóval korábban is forrongtak a bajok a bengáli hadsereg bennszülött katonái között, és a patronokat katalizátorként használták. Az összeesküvők azt a hírt terjesztették, hogy az új töltényt sertés vagy tehén zsírjával kenték be, az egyik a mohamedánok számára gyűlöletes, a másik a hinduk szent állata.
Valójában a lázadás előtt még csak ki sem adták a patronokat a férfiaknak, de a pletykákat a bajkeverők jól terjesztették, és komoly elégedetlenséget okoztak. Még a lázadás főszereplői, például Sir John Lawrence sem tudta felderíteni a kiváltó okokat. Ebben a könyvben a szerző, egy kiváló hadtörténész, aki különleges indiai ismeretekkel rendelkezik, személyes ismeretekre és személyes megfigyelésekre alapozva igyekszik megmagyarázni, hogy mi állt valójában az erőszakos felkelés hátterében.
1856 januárjában Sir James Outram átkelt a Gangesz folyón, és a Brit Kelet-indiai Társaság megbízásából annektálta Oudh területét, és trónfosztotta királyát. Ez - jegyezte meg Malleson, és jelentette feletteseinek - jelentős haragot váltott ki a szepói között, és előre látta, hogy ez tovább fog terjedni; kinevették az udvarból.
További tényezők voltak a siralmas szolgálati feltételek, a rossz fizetés és az előléptetési kilátások hiánya (az előléptetés a szolgálati idő alapján történt, az érdemek nem számítottak, és ez még 1914-ben is így volt a brit tisztek körében). Ezt az első néhány fejezetet, amely a viharhoz vezető zavargások eredetét és terjedését követi nyomon, érdemes elolvasni, és a száz évvel később író David Saul a zendülés legújabb történetében egyetért Malleson megállapításaival.
Ezután egy nagyon olvasmányos és hiteles beszámoló következik a zendülésről, a cselekmények részletes leírásával, az egyének és ezredek által játszott szerepekkel.
