Isten és a posztmodern én értelmezése: Jelentésről, manipulációról és ígéretről

Olvasói vélemények

Anthony C. Thiselton „Isten értelmezése és a posztmodern én” című könyve az identitás mélyreható vizsgálatát nyújtja teológiai szemüvegen keresztül, kritizálva mind a modernizmus, mind a posztmodernizmus énről alkotott nézeteit. Az én megértésének hermeneutikai megközelítése mellett érvel, hangsúlyozva a bibliai elbeszélésben és a közösségi hitben gyökerező narratív struktúrát, miközben Isten és az emberi identitás kapcsolatával is foglalkozik.

A könyvet dicsérik a posztmodern identitással kapcsolatos világosságáért és éleslátásáért. Thiseltont megbízható, a teológiát és a hermeneutikát jól értő tudósként ismerik el. Az általa nyújtott történelmi kontextus gazdagítja a vitát, narratív megközelítése pedig reményt nyújt az identitás nihilista értelmezéseivel szemben. Jelentős hozzájárulásnak tekinthető, hogy az én és Isten megértésében egyaránt a relacionalitásra helyezi a hangsúlyt.

Egyes recenzensek szerint a könyv mélysége és összetettsége miatt nyomasztó lehet, ami a teljes megértéséhez gondos olvasást és megfontolást igényelhet. Aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Thiselton megközelítése még mindig túlságosan ortodox vagy a hagyományos nézetek „foglya”, ami korlátozza értelmezéseinek dinamizmusát. Emellett továbbra is kérdéses, hogy a bibliai elbeszélés miként rögzíti valóban az istenit a kortárs kontextusban.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Interpreting God and the Postmodern Self: On Meaning, Manipulation, and Promise

Könyv tartalma:

Thiselton professzor összehasonlítja és értékeli az én és a társadalom modern és posztmodern értelmezéseit a saját szempontjaik szerint és a keresztény teológiához viszonyítva. Különösen azokat az állításokat vizsgálja, amelyek szerint az igazságra való hivatkozás nem más, mint a hatalom és az önmegerősítés rejtett kísérlete, akár a társadalomban, akár a vallásban.

/ A posztmodern értelmezések az ént a mások hatalmi érdekei által ráerőltetett szerepjátszások hálózatának csapdájaként érzékelik. Thiselton professzor elfogadja ennek erejét, de az én és sorsának mélyebb megértése mellett érvel. Az ígéret szentháromságtani teológiájára támaszkodva követi nyomon, hogy a „kötöttségek nélküli szeretet” miként válthatja fel a manipulációt és hogyan alakíthatja újra az ént.

Ez a remény azonban nem puszta illuzórikus altató, mint Marx „ópiuma”, Nietzsche „szolgai középszerűsége” vagy Foucault „engedelmessége”. A szerző szorosan foglalkozik az antiteista érvekkel Nietzschétől Cupittig a saját alapjukon, de a valóság és Isten tágabb látásmódját kínálja.