Értékelés:
A felhasználók dicsérik a „Japán öregedő békéje” című könyvet, mert értő írása és informatív tartalma a japán politikában járatlan olvasók számára is hozzáférhetővé teszi. A könyvet eredeti kutatásai és lebilincselő prózája miatt tartják figyelemre méltónak, mivel értékes betekintést nyújt Japán katonai politikájába és kulturális kontextusába a második világháború óta.
Előnyök:Jól megírt és magával ragadó. Informatív az előzetes szakértelemmel nem rendelkező olvasók számára. Új betekintést nyújt Japán összetett biztonság- és katonapolitikájába. Kiváló eredeti kutatás. Értékes hozzájárulás a japán politika és kultúra megértéséhez.
Hátrányok:Néhány olvasó azt kívánta, bárcsak korábban jelent volna meg, hogy tudományos környezetben is használható legyen.
(3 olvasói vélemény alapján)
Japan's Aging Peace: Pacifism and Militarism in the Twenty-First Century
A második világháború vége óta Japán nem törekszik a remilitarizálásra, és a háború utáni alkotmánya az agresszív hadviselésről való lemondásra kötelezi.
Mégis sokan Japánon belül és kívül feltették a kérdést, hogy az országnak vissza kell-e térnie a fegyveres erők irányításához az egyre nagyobb kihívást jelentő regionális és globális körülmények között, és mivel a belpolitika a nemzeti erődemonstráció javára változott. Tom Phuong Le újszerű magyarázatot kínál Japán vonakodására a remilitarizálással kapcsolatban, amely a demográfia és a biztonság közötti kapcsolatot helyezi előtérbe.
A Japán öregedő békéje bemutatja, hogy a biztonságról alkotott változó felfogás a generációk között hogyan tetőzött az antimilitarizmus kultúrájában, amely korlátozza a kormány erőfeszítéseit egy harciasabb külpolitika folytatására. Le megkérdőjelezi a militarizmus és a pacifizmus közötti egyszerű ellentétet, és amellett érvel, hogy a japán biztonsági diskurzust a „többszörös militarizmus” fogalmában kell értelmezni, amely legitimálhatja az olyan döntéseket, mint a Japán Önvédelmi Erők mozgósítása békefenntartó műveletekre és humanitárius segélymissziókra. Le rávilágít arra, hogy olyan tényezők, amelyeket általában nem kapcsolnak össze a biztonságpolitikával, például az elöregedő és fogyatkozó népesség és a nemek közötti egyenlőtlenség, döntő szerepet játszottak.
Azt állítja, hogy Japán esete megkérdőjelezi a nemzetközi kapcsolatok tudományában azt a feltevést, hogy az államoknak vagy erőszakot kell alkalmazniuk, vagy büntetést kapnak, és bemutatja, hogy a széles körben elterjedt normatív meggyőződések mennyire visszafogták a japán politikai döntéshozókat. A politikai döntéshozókkal, katonai személyzettel, atombomba-túlélőkkel, múzeumi koordinátorokkal, alulról jövő aktivistákkal és más érdekeltekkel készített interjúkra, valamint a békemúzeumok és társadalmi mozgalmak elemzésére támaszkodva a Japán öregedő békéje új meglátásokkal szolgál az ázsiai politika, a nemzetközi kapcsolatok és a japán külpolitika kutatói számára.
