Jazz-színtér

Olvasói vélemények

Eric Hobsbawm „A jazzkommunista” című könyve a jazzről szóló megfigyeléseinek gyűjteménye, amelyben a történelem, a politika és a zene összefonódik. Bár a könyvet dicsérik éleslátó elemzéséért és ékesszóló írásmódjáért, egyes kritikusok elavultnak tartják eredeti megjelenési dátuma és a későbbi jazzfejlődéssel való foglalkozás hiánya miatt.

Jól kutatott és szenvedélyes írás, egyedülálló történelmi perspektíva a jazzről, éleslátó összefüggések a zene, a politika és a kultúra között, és értékes a jazzben kezdők számára.

Az eredeti megjelenési dátumok és az 1960-as és 1970-es évek jazzének korlátozott tárgyalása miatt elavultnak tekinthető; az elmélyülés érdekében ajánlott újabb kiadásokat választani.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Jazz Scene

Könyv tartalma:

1955-65 között Eric Hobsbawm történész Francis Newton álnéven havonta írt rovatot a "New Statesman" című lapba a jazzről - a zenéről, amelyet azóta szeretett, hogy 1933-ban (abban az évben, amikor Adolf Hitler átvette a hatalmat Németországban) kisfiúként felfedezte. Hobsbawm rovata vezetett a The Jazz Scene (1959) című kritikus története megírásához.

Ez az 1993-as, bővített kiadás kiegészül Hobsbawm későbbi írásaival, amelyekben tovább elmélkedik "arról, hogy a jazz miért nem csupán egy csodálatos zaj, hanem miért központi kérdés mindazok számára, akik a huszadik századi társadalommal és a huszadik századi művészetekkel foglalkoznak". "A nagyok mindegyike csak futólag szerepel (Louis Armstrong, Billie Holiday), míg Duke Ellington, Ray Charles, Thelonious Monk, Mahalia Jackson és Sidney Bechet további teret kap...".

Hobsbawm talán legízletesebb megjegyzései az üzleti oldalról és a munkamorálról szólnak, ahol történészi szeme a kereskedelmi gerincére csupaszítja le a jazz színterét. "Kirkus Reviews".