Jazz Visions: Lennie Tristano és hagyatéka

Olvasói vélemények

A könyv a basszusgitáros Peter Ind személyes élményein keresztül mutatja be Lennie Tristano életét és a jazz-zenészhez való hozzájárulását. A könyvben keveredik a jazztörténet, Tristano tanításai és a háború utáni New York-i jazz-színtér megrendítő reflexiói. Bár sok érdekes anekdotát és meglátást tartalmaz, néhány olvasó úgy érezte, hogy túlságosan eltávolodott a fő témától.

⬤ Jól kutatott
⬤ személyes nézőpontot és érdekes anekdotákat kínál az 1940-es és 50-es évek jazzéletéről
⬤ betekintést nyújt Tristano örökségébe és az improvizációhoz való egyedi hozzáállásába
⬤ magával ragadó, a kor hangulatára reflektáló elbeszélés
⬤ néhány olvasó szerint elengedhetetlen kiegészítő a jazztörténet megértéséhez.

⬤ Elkalandozhat a témától a Lennie Tristano fő témájától
⬤ néhány fejezetet szükségtelenül hosszúnak vagy érintőlegesnek tartanak, különösen Wilhelm Reich elképzeléseinek feltárását
⬤ néhány olvasó számára nem elég részletes a közvetlenül Tristanóval kapcsolatos anyag
⬤ bizonyos részeknél a tempó problémás, lelassul, mielőtt érdekesebbé válna.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Jazz Visions: Lennie Tristano and His Legacy

Könyv tartalma:

Lennie Tristano a jazz egyik legkülönlegesebb újítója volt, kiváló zongoratechnikával és fantasztikus zenei képzelőerővel rendelkezett. A vak zongorista munkásságát a nagyközönség nem ismerte, de a jazz számos nagyja, köztük a legendás Charlie Parker is tisztelte.

Tristano meggyőző személyisége ideális tanárrá tette őt, és bebizonyította, hogy (a kor elfogadott elmélete ellenére) a jazz-improvizáció tanítható. Irányítása nagy szerepet játszott számos hangszeres művész fejlődésében, köztük Lee Konitz és Warne Marsh szaxofonosok, valamint Peter Ind kontrabasszusgitáros fejlődésében. Indnek a témájával való hosszú, közvetlen kapcsolata teszi ezt a könyvet olyan árulkodóvá: egy angol zenész története, aki New Yorkba megy, hogy egy meg nem énekelt jazzóriástól tanuljon.

Eközben Tristano zsenialitását megvizsgálja, hírnevét felértékeli, és Ind meggyőző érveket hoz fel amellett, hogy a zongoristát a 20. század közepén a jazz fejlődésének középpontjába kell helyezni.