Job: A siralomtól a bűnbánatig

Eredeti címe:

Job: From Lament to Penitence

Könyv tartalma:

A közelmúltban többek között Mark Boda és Rodney Werline formakritikai tanulmányai fokozott érdeklődést váltottak ki a bűnbánati forma iránt, és felismerték, hogy ez a forma különbözik és származékos a siralomformától. Ez a tudományos fejlődés tette lehetővé, hogy a jelen tanulmány a Jóbban szereplő bűnbánati forma és a siralomformával való kölcsönhatásának új elemzését dolgozza ki.

A formakritika és az ökoantropológia módszertani kereteit felhasználva - amely azt vizsgálja, hogyan alakul ki az emberi identitás a természeti világgal való kapcsolatában - Breitkopf amellett érvel, hogy Jób hangja a könyv előrehaladtával a siralomból a bűnbánatba való átmenetet mutatja. Ez megfelel a szereplő világnézetének változásának, amely a könyvben a természet rendjéről szóló nyelvezetben nyilvánul meg.

A természetről szóló negatív nyelvezet és képi világ bővelkedik Jóbban, például amikor Jób a 3. fejezetben megátkozza a létezést (különösen a születést és az életet), és megidézi a Leviatánt. Ezzel Jób kinyilvánítja, hogy az emberiséget a természeti világ fölött uralkodónak tekinti. Ám ahogy Jób könyve a végéhez közeledik, az isteni beszédek, amelyekben a vadállatok és a Leviatán virágzónak és az emberi irányítástól mentesnek írják le, felforgatják Jób negatív nyelvezetét.

Breitkopf szerint alapvetően Jób nyelvezetét, például a 3. fejezetben, az isteni beszédek kérdőjelezik meg. Jób utolsó szavai válaszként, különösen a 42. 6, amelyek bűnbánó nyelven szólalnak meg, jelzik emberi identitásának újragondolását a természeti világ keretein belül, mint puszta "por és hamu", és feltűnő változást jelentenek Jób eredeti szemléletéhez képest.