John A.: Az ember, aki minket teremtett: John A. MacDonald élete és kora, első kötet: 1815-1867

Olvasói vélemények

A könyv Sir John A. Macdonald, Kanada első miniszterelnökének átfogó és lebilincselő életrajzát tartalmazza, részletesen bemutatva életét, politikai pályafutását és a kanadai konföderációhoz való hozzájárulását. Az olvasók nagyra értékelik a Kanada történelmébe és Macdonald összetett jellemébe való betekintést, míg egyesek a szöveg egyes részeit unalmasnak találták.

⬤ Jól kutatott és informatív
⬤ történelmi kontextusba helyezi Macdonald életét
⬤ összetett és megismerhető figuraként mutatja be őt
⬤ kiemeli a kanadai történelem és a Konföderáció jelentőségét. Magával ragadó a történelem iránt érdeklődők számára, és emberi arcot ad a kanadai politika egyik központi alakjának.

Egyes olvasók szerint az írásmód egy dokumentumfilmhez hasonlít, és a szöveg egyes részeit száraznak vagy nehezen befogadhatónak érezhetik. A kritikusok megjegyzik a francia-kanadai nézőpontok hiányát, ami a könyvet kissé egyoldalúvá teszi.

(25 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

John A.: The Man Who Made Us: The Life and Times of John A. MacDonald, Volume One: 1815-1867

Könyv tartalma:

Kanada első miniszterelnökének fél évszázad óta az első teljes életrajza, amelyet az egyik legismertebb és legelismertebb politikai írónk írt.

Richard Gwyn John A. Macdonald végleges életrajzának első kötete végigkíséri életét 1815-ös skóciai születésétől kezdve a családjával az ontariói Kingstonba való kivándorlásáig, fiatal, feltörekvő ügyvédként töltött napjain, tragédiákkal teli első házasságán, politikai ambícióinak megszületésén, a Konföderáció megvalósításának szinte lehetetlen kihívása iránti elkötelezettségén át egészen addig, hogy második feleségével, Agnesszel együtt elnököl az új Dominium első Kanada-napján, 1867-ben.

Macdonald színes, intenzíven emberi és az emberi gyarlóságok teljes mértékével, kétségkívül Kanada legfontosabb miniszterelnöke volt. Ez a kötet bemutatja, hogyan alakította ki Macdonald Kanada első igazi nemzeti politikai pártját, amely magában foglalta a francia és az angol nyelvet, és a politikai spektrum közepén helyezkedett el. E párt állandósítása érdekében Macdonald szisztematikusan alkalmazta a pártfogást a tehetségek toborzására és a támogatók lekötésére, amely politikai rendszer a mai napig tart.

Gwyn úgy ítéli meg, hogy Macdonald, ha kis színpadon is, de olyan politikai képességekkel rendelkezett - manipuláció és megtévesztés, valamint rendkívüli emberismeret -, mint korának nagyjai, például Disraeli és Lincoln. A Konföderáció áll itt a középpontban, Gywn pedig eredeti és provokatív módon kommentálja Macdonald sarkalatos szerepét. Legmegdöbbentőbb elemzése azonban az, hogy a tizenkilencedik századi kanadaiak legnagyobb teljesítménye nem a konföderáció volt, hanem az, hogy úgy döntöttek, nem lesznek amerikaiak. Macdonald a Konföderációt eszköznek tekintette, amelynek célja az volt, hogy hangosan és egyértelműen demonstrálja a nemzeti túlélési szándék létezését. A két fenyegetés, amellyel Macdonaldnak meg kellett küzdenie, az Egyesült Államok általi annexió volt, talán erőszakkal, talán ozmózis útján, és ugyanígy az is, hogy Nagy-Britannia hagyja megtörténni ezt az annexiót, hogy elkerülje a konfliktust a kontinens új és legyőzhetetlen hatalmával.

Gwyn úgy jellemzi Macdonaldot, mint "Kanada első Amerika-ellenességét". És az anekdotákban, éleslátásban, részletekben és eredetiségben bővelkedő oldalakon kitörölhetetlen portrét alkotott "a pótolhatatlan emberről" - az emberről, aki minket teremtett.

"Macdonald nemhogy nem teremtett volna nemzetet, hanem inkább manipulálta, elcsábította, rábeszélte és megfélemlítette, hogy saját polgárai többségének akarata ellenére létezzen. Most, hogy a Konföderáció létrejött, Macdonaldnak újra kellett kezdenie az egészet: miután megidézett egy gyermeknemzetet, azt a serdülőkoron át a felnőtté válás felé kellett nevelnie. Hogy ezt hogyan tette, az azonban már egy másik történet.".

"A legkevésbé sem igyekezett elrejteni "erkölcstelenségét", ellentétben például kortársával, William Gladstone-nal, aki Londonon keresztül prostituáltakat mentett, vagy Mackenzie Kinggel, aki kristálygömböket bámult. Macdonald nemcsak hogy egyáltalán nem szégyellte viselkedését, de gyakran még fel is hívta rá a figyelmet, mint például híres válaszában egy heccelőnek, aki azzal vádolta, hogy részeg volt egy nyilvános gyűlésen: "Igen, de az emberek jobban szeretnék, ha John A. részegen lenne, mint George Brown józanul." Macdonald alkatában nem volt képmutatás, sem félelem.

-- John A. Macdonald