Jön a béke: Utazásom a megbocsátás felé

Olvasói vélemények

A könyvről szóló kritikák kiemelik, hogy a könyv egy lebilincselő és magával ragadó memoár, amely a szerző egyedi élettapasztalatait tárja fel, beleértve a tibeti kolostorban való neveltetését, valamint az identitással és a kapcsolatokkal folytatott küzdelmeit. Sok olvasó értékeli az elbeszélés őszinteségét, tisztaságát és mélységét, és dicsérik érzelmi hatása és inspiráló tulajdonságai miatt. Néhány kritika azonban megemlíti az elbeszélés szerkezetével kapcsolatos problémákat, valamint azt, hogy a befejezés nem felel meg a megbékélésre vonatkozó elvárásoknak.

Az emlékiratot dicsérik magával ragadó történetmeséléséért, érzelmi mélységéért, őszinteségéért és egyedi nézőpontjaiért, különösen a tibeti buddhizmust illetően. Az olvasók inspirálónak és meghatónak találták, és gyakran ajánlották másoknak az élet, a megbocsátás és a személyes fejlődés mélyreható feltárása miatt.

A kritikusok megemlítették, hogy az elbeszélés bizonyos részei darabosak, vagy nem világosak a kulcsfontosságú fejlemények, különösen a szerző jelentős eseményekből való felépülését illetően. Néhányan úgy vélték, hogy a befejezés nem hozta meg a várt megoldást vagy megbékélést.

(24 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Comes the Peace: My Journey to Forgiveness

Könyv tartalma:

Becsomagoltam egy kék Samsonite bőröndbe a holmimat - néhány pár farmert és inget, UB40 kazettákat, a svájci bicskát, amit anyámtól loptam, a tibeti imakönyvemet és egy piros műanyag Camay szappantartót, amit Dharamszalában vettem, és ami szerencsét hozó kabalává vált számomra.

Ezekkel, az összes világi tulajdonával tizenhét évesen Daja Wangchuk Meston felszállt egy repülőgépre Amerikába, az ismeretlen országba, amelynek állampolgára volt, és megkezdte fáradságos személyes útját, hogy felfedezze és helyrehozza a családjához, az országához és - nagyon is valóságos értelemben - a saját identitásához fűződő, régóta megszakadt kapcsolatait.

Ebben a megható memoárban a szerző egy fiatalember hihetetlen történetét meséli el, aki buddhista neveltetését és egy jó nő - fiatal felesége - szeretetét felhasználva megtanulta, hogy a másoknak való megbocsátás döntő szerepet játszhat a sérült lélek gyógyításában.

Daja sokat kellett megbocsátania. Az 1970-es évek elején, hároméves korában hippi amerikai szülei Nepálba vitték, és egy tibeti család gondjaira bízták. A tibetiek viszont egy buddhista kolostorban helyezték el, ahol hatéves korában szerzetessé szentelték. Ott, Charles Dickens regényeire emlékeztető jelenetekben a többi szerzetesfiú kiközösítette, akik gúnyolták őt kaukázusi testi jegyei miatt, olyan éhesen maradt, hogy kenyérdarabokat lopott, és bolhás szőnyegen aludt. Kívülálló volt egy elszigetelt kolostori világban, képtelen volt megérteni, mi történt vele, és vágyott anyja meleg ölelésére.

Édesanyja buddhista apáca lett, és úgy gondolta, hogy egy gyermek gondozása akadályozná spirituális útját. A fiatal Daja alkalmankénti és rövid látogatásai egyre ritkábbak lettek. Ahogy a fiú felnőtt, gyakran voltak évek, amikor egyetlen anyai látogatás nélkül maradt. Apja, a fiú tudta nélkül, mentális összeomlást szenvedett, és tehetetlenül visszatért Los Angelesbe.

Daja saját maga által generált története a kolostorból kamaszkorában történt kitaszításáról (úgy tett, mintha lefeküdt volna egy prostituálttal), végül a szülőföldjére való kivándorlásáról, a szülei megértésére és a velük való újbóli kapcsolatteremtésre tett egész életen át tartó kísérletéről, valamint a kínai elnyomás alatt a tibetiek jogaiért végzett esetleges és veszélyes munkájáról lebilincselő olvasmányélményt nyújt.

De ennél is több, Daja Meston története emlékeztet bennünket a gyökerek és a családi kötelékek iránti egyetemes emberi igényre. Végső soron ez egy felejthetetlen történet a szeretetről, a reményről és a megbocsátásról, valamint egy szelíd emberről, aki mindháromra hatalmas képességekkel rendelkezik.