Josephine Littletree

Olvasói vélemények

Josephine Littletree könyve megrendítően mutatja be az őslakosok, különösen az indiánok küzdelmeit egy olyan társadalomban, amelyet a kapzsiság és a tudatlanság jellemez. A szívhez szóló történetmesélést történelmi igazságokkal ötvözi, így egyszerre érzelmessé és szórakoztatóvá teszi.

A szerző ügyesen teremt emlékezetes karaktereket, és a komoly témák és a humor között egyensúlyoz. A történetmesélés megható és tragikus, hatékonyan közvetíti az őslakosok szenvedését, ugyanakkor bemutatja erejüket is. A történelmi pontosság és az érzelmi mélység visszhangra talál az olvasókban.

Néhány olvasó nehéznek találhatja a komoly témákat, és a tragédia közepette könnyedebb pillanatokra is vágyhat. A téma érzelmi intenzitása nem biztos, hogy minden közönség számára megfelelő.

(2 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Dalokat énekelünk a madarakról. Ők nem értik őket.

Van egy dal rólunk, amit nem értünk. Néhányan közülünk hallják. Mindenkinek más a dala és más az énekese.

Én egy madarat hallok, amelyik nem tud énekelni.

Hallom a hollót. Josephine Littletree, egy vegyes fajú őslakos, az 1930-as évek Brit Columbiájában nő fel.

Egy bentlakásos iskolában a papok és apácák megpróbálják "megölni benne az indiánt". Megszökik, és évekig népének vadászterületén él, de amikor elhagyja azt, ismét szembesül a fehér társadalom előítéleteivel. Ennek áldozatául esnek korai kapcsolatai is.

Néha vad utazás a szeszcsempészet, a bántalmazás, a prostituáltak, a bankrablás és a paranormális jelenségek világában. Legyőzve alkoholfüggőségét, megfogadja nagyanyja tanácsát, és népének mítoszait egy könyvbe gyűjti össze, és mesemondóvá válik. A második világháború alatt találkozik egy fehér férfival, aki beleszeret.

Vele él a vízparti kunyhójában. Mindketten kívülállók, de egy olyan különbséggel, amely végzetessé teszi a kapcsolatukat.

Amikor visszatér a rezervátumába, hogy beteg nagymamáját ápolja, tuberkulózist kap, és többé nem találkozik a férfival. Levelei megválaszolatlanul maradnak. Egy szanatóriumban találkozik utoljára az előítéletekkel.

A dac és az elfogadás utolsó gesztusaként visszatér a rezervátumába.

Savas humorral, keserűséggel és sajnálkozással ír az életéről. Ha a szerelem férfi és nő között nem egyenlő, annak oka van. A férfi, akit elutasít, a kívülállást választotta.

Ő pedig annak született.