Journal 1887-1910 (riverrun editions) - exkluzív új válogatás a meghökkentő francia klasszikusból.

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik Jules Renard naplóját, mint egy francia honfitárs és író éleslátó tükörképét, bemutatva önálló gondolkodását, éles megfigyeléseit és egyedi prózastílusát. Egyes olvasók nagyra értékelik a mélységet és a humort az élet ábrázolásában, míg mások a fordítással kapcsolatos kihívásokat jegyzik meg.

Éleslátó elmélkedések, éles életmegfigyelések, humor a falustársak ábrázolásában, értékelt prózapoétikai stílus, és Julian Barnes értékes bevezetője.

Nem minden tartalom van németre fordítva, ami korlátozhatja a nem angol és nem francia nyelvű olvasók hozzáférését; lehetséges problémák Renard stílusának pontos fordításával.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Journal 1887-1910 (riverrun editions) - an exclusive new selection of the astounding French classic

Könyv tartalma:

„Polgármesterként én vagyok felelős a vidéki utak karbantartásáért; költőként inkább elhanyagoltnak látom őket.

Jules Renard a XIX. század végének francia irodalmára volt. Nem párizsi, hanem elkötelezett vidéki polgárként 1904-ben választották meg polgármesternek az Észak-Burgundia egy távoli részén fekvő aprócska faluban, Citry-le-Mines-ben. Lelke egy falusi polgáré volt, de ambíciója egy nagyvárosié, és felesége pénze lehetővé tette számára, hogy előkelő körökben mozogjon, bár esetlen ügyfélnek, borzasnak tűnt, és úgy is nézett ki. Írt szépirodalmat, újságírást és drámát, igen sikeresen, de a Napló Renard remekműve, a francia fin de siècle legkevésbé kategorizálható műve.

A Napló bejegyzések bőségét alkotja, öltés és minta nélkül: fanyar reflexiók a stílusról, az irodalomról és a színházról; portrék a családról, a barátokról és a párizsi irodalmi életről; kvázi-etnográfiai megfigyelések a falusi életről és a természetről szóló jegyzetek, amelyek önmagukon kívül semmihez sem hasonlítanak.

Samuel Beckett egy lapon beszélt Renardról Prousttal és Celine-nal, azt írta a Naplóról, hogy „számomra olyan kimeríthetetlen, mint Boswell”, és úgy vélte, hogy stílusát a kétségbeesésből tanulta. Gide szerint a Journal „nem folyó, hanem szeszfőzde”. Sartre azt írta, hogy „ő találta fel a csend irodalmát”. De mindenekelőtt az önvizsgálat megindító és szálkás darabja.

Julian Barnes évek óta csodálja a Journal-t, és ezt az új válogatást a tizenkétszáz oldalas Pléiade-kiadásból készítette. Theo Cuffe fordítása segít megismertetni az olvasók egy új generációjával az emberi gyarlóságok e vad bíráját.