Joy Division's Unknown Pleasures

Olvasói vélemények

A könyv a Joy Division „Unknown Pleasures” című ikonikus albumának felvételét vizsgálja, és jelentős betekintést nyújt a zenekar fejlődésébe és Ian Curtis hatásába. Ugyanakkor kritika éri, hogy túlságosan Curtis személyes küzdelmeire koncentrál, ami miatt nem tárgyalja megfelelően a zenekar általános zenei hozzájárulását és magát a felvételi folyamatot.

⬤ A zenekar történetének és a felvételi munkálatoknak a lebilincselő elbeszélése
⬤ Ian Curtis és a Joy Division mély megértésével jól megalapozott
⬤ az elkötelezett rajongók számára tanulságos, az újoncok számára pedig szilárd bevezető
⬤ jól felépített, a részletekre is figyelő
⬤ az album örökségének megbecsülését idézi elő.

⬤ Ian Curtis életének túlhangsúlyozása a zenekar többi tagjának rovására
⬤ a Curtisszel kapcsolatos következtetések néha klisékbe és a „megkínzott zseni” trópusokba torkollnak
⬤ egyes részek hosszadalmasnak vagy témán kívülinek tűnnek
⬤ a Martin Hannett produkciójának kritikája beárnyékolhatja az album tényleges zenéjének tárgyalását
⬤ vegyes prózai minőség és időnkénti kitérők.

(28 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A Joy Division karrierjét gyakran mítoszok övezik. Az igazság azonban meglepően egyszerű: a Joy Division néhány hónap alatt a szokásos punk-jelöltekből a valaha rögzített egyik leghangulatosabb, legzavaróbb és legbefolyásosabb debütáló album alkotóivá vált. Chris Ott gondosan szétválasztja a tényeket a fikcióktól, hogy megmutassa, hogyan jött létre az Unknown Pleasures, és miért van még ma is ilyen erős visszhangja.

KIVONAT.

Stephen Morris feldolgozott kisdobjának sürgető, idegenszerű pattogása, ahogy a balról a jobb csatornára pattog, 1979-ben annyira lebilincselő volt, hogy az ember órákig hallgatta volna ezt a nyitó ütemet, és próbálta volna kitalálni, hogyan a fenébe tud valaki ilyen hangokat létrehozni. Akárcsak John Bonham nevetséges, kúria-háttérrel teli stompolása a When The Levee Breaks elején - csak sokkal olcsóbban -, az a ropogós, magasra törő snare-hang, amellyel Martin Hannett karrierje kezdetét vette, az Unknown Pleasures-t egy kifinomult, sejtelmes mesterműként hirdette. Peter Hook tömörített basszusgitárja elöl lovagol, ahogy a Disorder összeáll, de csak akkor érthetjük meg, hogy miért volt szükség Hook vonalának ilyen tompított, analóg kezelésére, amikor a hatalmasan reverzált, moll hangú gitárvonal átüt, és nem is értjük, hogy miért volt szükség ilyen tompított, analóg kezelésre. Néhány sávot egymásra rétegezve egy hathúros sikoly létrehozásához, Hannett kiegyenlítése Sumner teltebb élő hangjának fő erejét visszhangos visítássá vágja le, felfedve a kétségbeesést, amely inkább a vágyakozásból, mint a dühből született. Ez az út, lépj befelé.