Jungle Fever: Exploring Madness and Medicine in Twentieth-Century Tropical Narratives
A baljós "dzsungel" - az a bizonytalan és amorf hely, ahol a civilizáció nem tud megvetni lábát, és ahol a túlélés mindig kétséges - számtalan fantáziaalkotás félelmetes helyszíne. Az olyan filmek, mint az Apokalipszis most, az olyan televíziós műsorok, mint a Lost, és természetesen az olyan történetek, mint a Sötétség szíve mind azt a lényegi kérdést feszegetik, hogy az ismeretlen világ miért rémíti meg a kalandorokat és a nézőket egyaránt. A Dzsungelláz-ban Charlotte Rogers öt olyan könyv mélyére hatol, amelyek először határozták meg a dzsungelt erőszakos és őrjítő helyként. Az olvasó városi felfedezőkkel találkozik, akik a vadonba merészkednek, találkoznak az "őslakosokkal" és élnek közöttük, és végül elveszítik az eszüket.
Az olyan szerzők, mint Joseph Conrad, Andre Malraux, Jose Eustasio Rivera és mások kanonikus művei a dzsungeleket és a vadonokat alapvetően rombolónak és veszélyesnek mutatják be. Rogers azt vizsgálja, hogy az a módszer, amelyet ezek a szerzők a szereplőiket sújtó testi és lelki betegségek közvetítésére használnak, hogyan fejlődött szimbiózisban a modern orvostudománnyal. Míg Conrad és Malraux európai utazóit a vadon arra készteti, hogy megkérdőjelezzék civilizáltságukat és mentális stabilitásukat, addig az olyan latin-amerikai szerzők, mint Alejo Carpentier, ügyesen változtatják az áltudományos elméleteket legnagyobb értékükké, mivel szereplőik az őrületet alapvető kreatív szikrává változtatják.
Végső soron a Dzsungelláz azt sugallja, hogy a dzsungel legnagyobb rémsége a szereplők saját elméjének ismeretlen régiói.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)