Kafka's Zoopoetics: Beyond the Human-Animal Barrier
A nem emberi alakok mindenütt jelen vannak Franz Kafka munkásságában, a korai elbeszéléseitől kezdve egészen az utolsó novellájáig. Annak ellenére, hogy Kafka egész életművében kiemelkedő szerepet játszanak, Kafka állatábrázolásait mindenekelőtt az emberen belüli dolgok puszta allegóriáinak tekintik.
Az utóbbi években Kafka állatainak allegorizálását a Kafka-kommentárok költőileg elvetették, a poszthumanista tudósok pedig politikailag elutasították. Ez a kritika azonban még nem inspirált sem átfogó, sem interdiszkurzív beszámolót. Ez a könyv ezt a hiányt kívánja pótolni.
Az állattörténeteket Kafka egész poétikáján belül különálló és jelentős korpuszként pozicionálva, és azokat az irodalmi és poszthumanista elemzésekkel egyaránt párbeszédben vizsgálva, a Kafka zoopoétikája kritikusan felülvizsgálja az animalitást, a fajok közötti kapcsolatokat és magát az ember-állat ellentmondást Franz Kafka írásaiban. Kafka állatai jellemzően az emberiség és az állatiasság küszöbén állnak, emberi és nem emberi vonásokat ötvözve.
Határesetű teremtményei között találunk egy élősködővé vált embert (a "Metamorfózisban"), egy emberré vált majmot (a "Jelentés egy akadémiának" című műben), beszélő sakálokat (a "Sakálok és arabok" című műben), egy filozofikus kutyát (a "Kutatások egy kutyáról" című műben), egy szemlélődő vakondszerű lényt (a "Burrow"-ban) és megkülönböztethetetlen lényeket (a "Josefine, az énekesnő vagy az egérnép" című műben). A fajhatárokat változékonynak és homályosnak ábrázolva Kafka egy képlékeny ember-állat teret hoz létre, amelyet "humanimálisnak" nevezhetünk. A humanimális tér konstitúciója radikálisan aláássa az ember és más állatok közötti, az antropocentrikus paradigma által diktált éles határvonalat.
Azáltal, hogy tagadja az emberben rejlő állatias elemeket, és tagadja a nem emberi állatok cselekvőképességét, kizárja őket a társadalmi életből, és semlegesíti az irántuk érzett együttérzést, ez a határ az emberiség és az állatiasság szabályszerűségét egyaránt megteremti. Kafka állatainak kontextualizálása a poszthumanista elméleten belül egy poszt-antropocentrikus színteret hoz létre, amely egyszerre elképzelt és nagyon is valóságos.