Keats's Negative Capability: New Origins and Afterlives
1817 decemberének végén, amikor megpróbálta megnevezni, hogy „milyen tulajdonságok alkotják a teljesítményt, különösen az irodalomban”, John Keats megalkotta a „negatív képesség” kifejezést, amelyet úgy fogalmazott meg, hogy „bizonytalanságban, rejtélyekben, kétségekben, mindenféle ingerült tény- és okkeresés nélkül”.
A negatív képesség azóta is meghatározza Keats munkásságának értékelését és az arra adott válaszokat, miközben más kontextusokban is felbukkan, a kortárs költészettől a punk rockig. A kötetben összegyűjtött esszék összességükben számot adnak a negatív képesség történetének egy részéről, és új modelleket és irányokat javasolnak a tudományos és népszerű diskurzusban a jövőjére vonatkozóan.
A könyv nem a negatív képesség egy bizonyos értelmezését javasolja a számos lehetőség közül (radikális empátia, az én megsemmisítése, filozófiai szkepticizmus, a kétértelműség ünneplése), mint a téma végső szavát; a könyv inkább a negatív képesség többdimenziós voltával számol. Az esszék olyan témákkal foglalkoznak, mint a karácsonyi pantomim, a pszichoanalízis, a zen buddhizmus, a XIX. századi orvoslás és Philip Pullman His Dark Materials-trilógiája.
A „költői karaktert” jellemezve Keats megjegyzi, hogy „élvezi a fényt és az árnyékot; élvezettel él, legyen az csúnya vagy szép, magas vagy alacsony, gazdag vagy szegény, aljas vagy emelkedett”. Ez a könyv is ebben a sokféleségben lubickol.
