Értékelés:
Penny Lewis „Hardhats, Hippies, and Hawks” című könyve alapos vizsgálatot nyújt a vietnami háború alatti amerikai háborúellenes mozgalomról, különösen kiemelve a munkásosztály jelentős szerepét a konfliktus ellenzésében. Megkérdőjelezi a háborúval és a különböző társadalmi csoportok részvételével kapcsolatos általános mítoszokat, és azt állítja, hogy a munkásosztály, beleértve a katonákat is, döntő szerepet játszott a háború befejezésében. A könyv korrekcióként szolgál a történelmi revizionizmussal szemben, és új perspektívát kínál a korszak társadalmi és katonai dinamikájáról.
Előnyök:⬤ Jól kutatott és dokumentált beszámolót nyújt a háborúellenes mozgalomról, kiemelve a munkásosztály részvételét.
⬤ Megkérdőjelezi a háborúról és az ellenállás demográfiai jellemzőiről szóló téves narratívákat.
⬤ A vietnami háború történetével kapcsolatban értékes ismereteket nyújt a diákok és a pedagógusok számára.
⬤ Elismeri a veteránok és a szolgálatot teljesítők hozzájárulását a háborúellenes mozgalomhoz.
⬤ Néhány olvasó számára nehézkes vagy kihívást jelenthet, hogy a könyv nagy hangsúlyt fektet a történelmi elemzésre.
⬤ Lehet, hogy nem minden nézőpontot fed le egyformán, így egyes hangok esetleg alulreprezentáltak maradnak.
⬤ A szerzőnek a populáris kultúrával és politikai személyiségekkel szembeni kritikája túlságosan kritikusnak tűnhet.
(3 olvasói vélemény alapján)
Hardhats, Hippies, and Hawks
A közvélekedés szerint a vietnami háborút főként egyetemisták és elit értelmiségiek ellenezték, míg az állítólag reakciós munkások nagyrészt támogatták a háborús erőfeszítéseket. A Hardhats, Hippies, and Hawks című könyvében Penny Lewis megkérdőjelezi az osztálypolarizációnak ezt a kollektív emlékezetét.
Az archív dokumentumok, a populáris kultúra és a média akkori beszámolóinak alapos olvasása révén pontosabb ellenemlékezetet kínál a délkelet-ázsiai háború sokszínű, osztályokon átívelő ellenállásáról, amely magában foglalta a munkásmozgalmat, a munkásosztálybeli diákokat, a katonákat és veteránokat, valamint a Black Power, a polgárjogi és chicano aktivistákat. Lewis azt vizsgálja, hogy a háborúellenes osztálymegosztás képe miért kapott akkoriban akkora teret, és miért tartotta magát azóta is ilyen erősen a közemlékezetben. A korai háborúellenes mozgalom elsősorban középosztálybeli kultúráját azonosítva nyomon követi, hogyan tükröződtek az első szervezők osztályérdekei a mozgalom későbbi formáiban.
Az osztályalapú politikai magatartás alapító narratívái, mutatja Lewis, azért erősödtek fel az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején, mert különösen a munkásosztály nem kapott hangot a nyilvánosságban, és ez a probléma a későbbi időszakban csak fokozódott, még akkor is, amikor a munkásosztály háborúval szembeni ellenállása egyre nőtt. Lewis a konzervatív munkások és a liberális elit áthidalhatatlan szakadékkal elválasztott közkeletű képének hamis voltát leleplezve azt sugallja, hogy e két csoport között valójában lehetségesek közös politikai attitűdök és cselekvések.
