Kihagyott tapasztalatok: Trauma, elbeszélés és történelem

Olvasói vélemények

Cathy Caruth könyve a traumakutatás jelentős művének számít, amely az elméleti meglátásokat irodalmi elemzéssel ötvözi. A trauma tudományos perspektíváját kínálja, hangsúlyozva annak történelmi és etikai dimenzióit. A kritikák azonban rámutatnak néhány kritikára, amelyek az egyes teoretikusokra való támaszkodást, a klinikai megalapozottság vélt hiányát és a fogalmak ismétlődését érintik a szövegben.

⬤ Mélyreható elméleti betekintést nyújt a traumába.
⬤ Az irodalmi elemzést a pszichoanalitikus elmélettel ötvözi.
⬤ A humán tudományokon belül a traumakutatás alapvető olvasmányának tekinthető.
⬤ Magával ragadó írásmódja és ékesszólása miatt dicsérik.
⬤ Jelentősen hozzájárul a traumaelbeszélések jobb megértéséhez.

⬤ Egyes kritikusok a tudományos elbeszélést sűrűnek és hozzáférhetetlennek találták.
⬤ Kritikusok szerint Caruth kihagy bizonyos kortárs pszichiátriai és idegtudományi traumakutatásokat.
⬤ Azzal vádolták, hogy érvelési céllal rosszul idézett olyan kulcsfontosságú teoretikusokat, mint Freud.
⬤ A fogalmak ismétlődése a fejezetek között, ami az áttekinthetőség hiányához vezet.
⬤ Ideológiailag elfogultnak és empirikus orvosi bizonyítékokat nélkülözőnek tartják.

(11 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Unclaimed Experience: Trauma, Narrative, and History

Könyv tartalma:

Cathy Caruth az Unclaimed Experience című könyvében azt javasolja, hogy a trauma századunkban széles körben elterjedt és zavarba ejtő tapasztalatában - mind a trauma előfordulásában, mind a megértésére tett kísérleteinkben - felismerhetjük egy olyan történelem lehetőségét, amely már nem az egyszerű tapasztalatok és referenciák egyszerű modelljein alapul. A trauma fogalmán keresztül, állítja, egy új megértéshez jutunk, amely lehetővé teszi, hogy a történelem ott is felmerüljön, ahol a közvetlen megértés nem lehetséges.

Caruth azt vizsgálja, hogy a pszichoanalízis, az irodalom és az irodalomelmélet szövegei hogyan beszélnek a traumatikus tapasztalat mélységes történetéről és hogyan szólalnak meg rajta keresztül. Ahelyett, hogy egyenesen traumát túlélők tényleges esettanulmányait írná le, vagy közvetlenül a trauma pszichiátriáját próbálná megvilágítani, inkább azt vizsgálja, hogy a megismerés és a nem megismerés milyen összetett módon fonódik össze a trauma nyelvében és a hozzá kapcsolódó történetekben. Caruth széleskörű értekezése érinti Freudnak a Mózes és a monoteizmus és a Túl az örömelven című művekben felvázolt traumaelméletét. Nyomon követi a referencia fogalmát és a zuhanó test alakját de Man-nál, Kleistnél és Kantnál.

A személyes katasztrófa elbeszélései a Hiroshima mon amourban.

És a traumatikus cím Lecompte újraértelmezésében Freud elbeszélése az égő gyermek álmáról.

Az immár klasszikusnak számító szövegének ebben a huszadik évfordulós kiadásában egy jelentős új utószó foglalkozik a traumaelmélettel kapcsolatos főbb kérdésekkel és vitákkal, amelyek az elmúlt két évtizedben merültek fel. Caruth újszerű meglátásokat kínál az egyéni és a kollektív trauma közötti eredendő kapcsolatról, a traumaelmélet politikai és etikai dimenzióinak fontosságáról, valamint az irodalom döntő helyéről magának a trauma fogalmának elméleti megfogalmazásában. Utószava döntő beavatkozásként szolgál a területen és a területről folyó vitákba.