Költői csillagászat az ókori Közel-Keleten: Az égi tudomány reflexei az ókori mezopotámiai, ugarit és izraelita elbeszélésekben

Olvasói vélemények

A könyv mélyreható információkat nyújt arról, hogy a csillagászat és az asztrológia hogyan befolyásolta az ókori költészetet, de elsősorban az asszirológia vagy a kapcsolódó területek szakértői számára készült, így az általános olvasók számára kihívást jelent. A marketing félrevezető, mivel nem tisztázza a könyv célközönségét.

A szerző világosan mutatja be az információkat, és bizonyítja, hogy a tárgykörben nagyfokú jártasságot tanúsít.

A könyv olyan szakzsargont tartalmaz, amelyet a nem szakértők számára nehéz lehet megérteni, és a marketing nem tájékoztatja megfelelően a potenciális olvasókat a célközönségről.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Poetic Astronomy in the Ancient Near East: The Reflexes of Celestial Science in Ancient Mesopotamian, Ugaritic, and Israelite Narrative

Könyv tartalma:

A modern tudománytörténészek az ókori Közel-Kelet tudományait jellemzően a történelmi és kulturális szempontoktól elkülönítve kezelték. Ugyanakkor a bibliatudósok, akiket a teológiai megfontolások domináltak, történelmileg úgy értelmezték az izraelita istent, mint aki elkülönült a természeti világtól. Cooley tanulmánya, amely egyrészt a tudománytörténet, másrészt a biblikus tanulmányok kortárs modelljeit hozza érvényre, azt a szakadékot igyekszik áthidalni, amelyet a 20. századi tudományosság az ókori közel-keleti kultúrák megértésében hozott létre, annak vizsgálatával, hogy az ókori szerzők milyen módon építették be kultúrájuk égi spekulációit az elbeszélésbe.

Az ókori Irak irodalmában az égi jóslás igen hangsúlyosan jelenik meg olyan fontos művekben, mint az Enuma Elis és az Erra és Isum. Az ókori Ugaritban is áhítati okokból figyelték az eget, és az asztrális istenségek fontos szerepet játszanak olyan történetekben, mint a Baal-ciklus és a Shahar és Shalim. Bár az asztrális istenségek tiszteletét a bibliai szerzők elutasították, az ókori Izrael irodalmában a Napot, a Holdat és a csillagokat gyakran aktív, tudatos cselekvőként ábrázolják. Az olyan szövegekben, mint az 1. Mózes 1, Józsua 10, Bírák 5 és Jób 38, ezek az égi szereplők, "Isten fiai" Jahve királyi kíséretének élő, dinamikus tagjai, akik akaratlagosan udvari, harci és naptári szerepeket töltenek be uralkodójuk számára.

A könyv által kínált szintézis, amely az első ilyen jellegű könyv a pánbabilonista iskola több mint száz évvel ezelőtti bukása óta, az ókori közel-keleti irodalom ősi tudományáról szól.