A katolikusok és a protestánsok közötti vallási szakadás jellemezte Európa 16.
és 17. századi történelmét.
A nagy keresztény felekezetek kialakulása és differenciálódása ezért hagyományosan a történeti kutatás egyik alapvető problémája. Ez a könyv a legújabb eredmények tükrében most annak a kérdésnek szenteli magát, hogy a különböző vallású emberek hogyan tudtak együtt megbirkózni mindennapi életükkel - és hogyan akadályozták meg ezáltal a brutális vallási konfliktusok kirobbanását. A középpontban egy olyan ország áll, amelyet máig úgy jellemez a vallási megosztottság öröksége, mint semmi mást: Írország.
A tanulmány első ízben ötvözi az új kultúrtörténeti koncepciókat és a klasszikus kutatási megközelítéseket, így alkotva képet egy olyan korszakról, amelynek vallási és felekezeti gyakorlatát döntően a normák sokfélesége és sokszínűsége jellemezte - ami döntő alapja volt a felekezetek együttélésének. A tanulmány így új képet fest a kora újkori vallási-konfesszionális együttélésről.