Konkrét utópia: Az időbeliség és a szolidaritás politikája

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Concrete Utopianism: The Politics of Temporality and Solidarity

Könyv tartalma:

Soha nem volt még ilyen fontos a baloldali gondolkodás számára, hogy a társadalmi átalakulásra vonatkozó széleskörű elképzeléseket támogassa. A kritikai elmélet befolyásos áramlatai azonban szem elől tévesztették ezt a politikai szükségszerűséget. A helyek, korszakok és témák provinciális felfogása akadályozza, hogy új irányvonalakat találjunk ki, és olyan világot képzeljünk el, amelyet látni szeretnénk. A politikai képzeletet félreértelmezik optimizmusként. Az utópiát összemossák az idealizmussal. A nem liberális univerzalizmus és a nem polgári humanizmus forradalmi hagyományai olvashatatlanná válnak. A negatív kritika öncélúvá válik. A pesszimizmust összetévesztik a radikalizmussal, és a politikai fatalizmus fennáll a veszélye, hogy győzedelmeskedik.

Ebben a könyvben Gary Wilder ragaszkodik ahhoz, hogy a szolidaritást és az időbeliséget helyezzük politikai gondolkodásunk középpontjába. A baloldali realizmus, a baloldali kulturalizmus és a baloldali pesszimizmus kritikáját a heterodox marxizmus és a fekete radikalizmus nézőpontjából dolgozza ki. Ezek a hagyományok értékes forrásokat kínálnak a kulturális szingularitás és a transzlokális szolidaritás, a politikai autonómia és a világméretű kölcsönös függőség összefüggésbe hozásához. Az immanens kritika módozatait és a költői tudás formáit fejlesztik ki az alternatív jövők elképzeléséhez, amelyek már a mi világunkban lakoznak: a múltbeli lét-, tudás- és viszonyulási módok nyomai, amelyek egy időszerűtlen jelenben fennmaradnak; vagy a meg nem valósult lehetőségek töltött maradványai, amelyek egy korábbi generáció álmainak és küzdelmeinek középpontjában álltak; vagy az adott rend ellentmondásos tendenciáiba ágyazott dialektikus fordulat lehetőségei.

A Konkrét utópia merészen kiáll amellett, hogy elfogadjuk azt, amit Wilder a lehetséges lehetetlen politikájának nevez. Figyelemmel a helyek, korszakok és alanyok nem-azonos jellegére, ragaszkodva ahhoz, hogy a politikai igazodás és küzdelem tengelyei nem magától értetődőek és nem is változatlanok, Lenin felhívását, hogy "a birodalmi háborút polgárháborúvá alakítsuk át", átdolgozva, arra kéri a baloldali gondolkodókat, hogy lássanak túl az itt és ott, most és akkor, mi és ők közötti öröklött megkülönböztetésen. Marx forradalmárokhoz intézett felhívásának szellemétől vezérelve, hogy költészetüket egy olyan jövőből merítsék, amelyet nem tudnak felfogni, de mégis fel kell találniuk, az anticipáció olyan gyakorlataira szólít fel, amelyek az együttlét látszólag lehetetlennek tűnő módjait vizionálják és megvalósítják, követelik és előhívják. Olyan kritikai irányultságot dolgoz ki, amely az esztétika és a politika, a politikai képzelet és az átalakító gyakorlat, a konkrét beavatkozások és a forradalmi átrendeződés, a múltbeli álmok és a lehetséges világok, a harc eszközei és végső céljai közötti dialektikus kapcsolatokat hangsúlyozza. Ez az orientáció olyan nonrealista episztemológiákat igényel, amelyek nem tévesztik össze a közvetlen látszatot a valóban valóságossal. Az ilyen episztemológiák lehetővé tennék a kritikusok számára, hogy felismerjék a társadalmi élet hátborzongató és időszerűtlen aspektusait, legyenek azok elnyomóak vagy potenciálisan emancipatorikusak. Segíthetnek a szereplőknek abban, hogy a világot felforgatóan hátborzongatóvá és időszerűtlenné tegyék.

Ezek utat nyithatnak egy olyan kritikus internacionalizmus és konkrét utópia felé, amelyet a baloldali politika nem hagyhat figyelmen kívül.