Kortárs koreai művészet: Tansaekhwa és a módszer sürgőssége

Olvasói vélemények

A „The Urgency of Method” című könyve és a koreai művészet Tansaekhwa mozgalmát bemutató munkái nagy visszhangot kaptak, kiemelve tudományos értéküket és a kortárs koreai művészetre vonatkozó éleslátó perspektíváikat. Az olvasók nagyra értékelik a művészetre gyakorolt társadalmi-politikai hatásokról nyújtott kontextust, a kevésbé ismert művészek bemutatását és a gyönyörű vizuális megjelenítéseket. Néhányan azonban problémákat tapasztaltak a könyv fizikai állapotával kapcsolatban a kézbesítéskor, és a festészeten túli témák szélesebb körű feltárása iránti vágyukat fejezték ki.

⬤ Gazdag betekintést nyújt a koreai művészetbe, különösen a Tansaekhwa mozgalomba.
⬤ Magával ragadó tudományos írás, értékes összefüggésekkel Korea társadalmi-politikai történelméről.
⬤ Gyönyörű vizuális példákat tartalmaz a műalkotásokról.
⬤ A kortárs koreai művészet ismert és kevésbé ismert művészeiről egyaránt tájékoztat.
⬤ Dr. Joan Kee elhivatottságának és intellektusának bizonyítéka, ami nélkülözhetetlen referenciává teszi a könyvet.

⬤ Néhány példányt sérülten kaptunk, ami rontotta az élményt.
⬤ A festészeten kívüli témákra való korlátozott összpontosítás; az olvasók több információt kívántak a „módszer sürgősségének” tágabb értelemben vett következményeiről.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Contemporary Korean Art: Tansaekhwa and the Urgency of Method

Könyv tartalma:

Az 1960-as évek közepétől kezdve koreai művészek egy csoportja elkezdte nyomni a festéket, áztatni a vásznat, húzni a ceruzákat, tépni a papírt, és más módon manipulálni a festészet anyagait olyan módon, hogy a kritikusok inkább "módszereknek", mint műalkotásoknak nevezték tetteiket. A huszadik századi Korea egyik meghatározó művészeti mozgalma, a Tansaekhwa (monokróm festészet) egyben az egyik leghíresebb és legsikeresebb is lett. A Szöulban, Tokióban és Párizsban népszerűsített Tansaekhwa a kortárs koreai művészet nemzetközi arcává és a kortárs ázsiai művészet egyik sarokkövévé vált.

Ebben a színes, gazdagon illusztrált beszámolóban - amely az első ilyen jellegű angol nyelvű könyv - Joan Kee új értelmezést ad a mozgalom kialakulásáról és jelentőségéről, amely új megvilágításba helyezi az absztrakció történetét, a huszadik századi ázsiai művészetet és általában a kortárs művészetet. A közeli olvasmányok, archívumkutatások és a Tansaekhwa vezető művészeivel készített interjúk kombinálásával Kee a mozgalom egy lényeges, de gyakran figyelmen kívül hagyott dimenziójára összpontosít: arra, hogy a művészek hogyan érveltek az absztrakció mellett, mint a nézők számára a világgal és annak rendszereivel való produktív kapcsolatteremtés módja mellett. Ahogy Kee mutatja, az olyan művészek, mint Lee Ufan, Park Seobo, Kwon Young-woo, Yun Hyongkeun és Ha Chonghyun sürgősen hangsúlyoztak bizonyos alapokat, felismerve, hogy az olyan elsöprő erők, mint a dekolonizáció, a tekintélyelvűség és a háború utáni új internacionalizmus felemelkedése, olyan rendkívül egyéni tapasztalatokon keresztül közelíthetők meg, amelyek arra késztették a nézőket, hogy inkább azt fontolják meg, hogyan értik meg a világukat, mint azt, hogy miért.

A hidegháború, a dekolonizáció és a dél-koreai hadiállapot kihirdetésének hátterében ezek a művészek olyan kérdéseket tettek fel, amelyek máig hatóak: Milyen módon lehet a művészet fontos a világ számára? Hogyan képes a művészet hatalmat gyakorolni, amikor nézői explicit vagy implicit kényszerhelyzetben élnek? Hogyan inspirálhatják vagy befolyásolhatják az adott társadalmi és politikai körülmények a módszereket és stílusokat?