Értékelés:
A könyvet a világutazási irodalom „olvasatlan klasszikusaként” dicsérik, amely Marco Polo és Lewis és Clark műveihez hasonlítható. Míg az elejét lassúnak és ismétlődőnek tartják, az utóbbi részek már élvezetesebb élményt nyújtanak. A recenzensnek végül eléggé tetszett a könyv ahhoz, hogy megvásárolja saját példányát.
Előnyök:⬤ Gazdag utazási irodalom
⬤ Híres művekkel való összehasonlítás
⬤ A lassú kezdés után élvezhető
⬤ Arra ösztönözte az olvasót, hogy megvásároljon egy saját példányt.
Lassú és fárasztó kezdés; Ismétlődő leírások a földközi-tengeri várakról.
(2 olvasói vélemény alapján)
Embassy to Tamerlane, 1403-1406
Az 1400-as évben Európa fejedelmei rokonszenvesen felbuzdultak, Konstantinápoly közelgő elestétől és a Keleti Birodalom kihalásától tartva. Az oszmán szultán, BAzayId (más néven Bajazet) már szinte az egész későbbi Törökország európai területét birtokolta.
Mánuel császár még mindig Konstantinápoly ura volt, de a városfalakon túl csupán egy sávnyi területet birtokolt a Márvány-tenger északi partja mentén, amely a Fekete-tengerig terjedt, egy mintegy ötven mérföld hosszú, de kevesebb mint harminc mérföld széles sávot. Négy évvel korábban (1396 szeptemberében) egy hatalmas összetett keresztes hadsereg vonult a törökök ellen Nevers grófjának (VI. Károly francia király unokatestvérének) vezetésével, Zsigmond magyar király támogatására.
A keresztényeket azonban BAjazid szultán teljesen szétverte a Duna alsó folyásánál fekvő Nikopolisznál, rengetegüket megölték, kisebb részük fogságba esett (akikért később súlyos áron kellett váltságdíjat kérni), és Európa rettegésben, Mánuel császár immár Konstantinápolyba zárva várta, hogy megtudja, mit fog legközelebb tenni a szultán.
A török szultánok, a korábbi és a jelenlegi szultánok, a Bruszában létesített fővárosukból számos összeesküvést szítottak a császári udvarban. Mánuel apja János PalAEologus császár (1341-1391) volt, és Mánuel idősebb testvérét, Andronicust már fiatalon választott császárrá kiáltották ki.
1 BAyazId apjának, MurAd szultánnak (1360-1389) az idejében legidősebb fia, SAvaji összeesküvést szőtt Andronicussal, amelynek értelmében a két fiatal herceg apjuk trónfosztását tűzte ki célul. Az összeesküvés kudarcba fulladt, SAvajit kivégezték, aminek következtében fiatalabb testvére, BAyazId lett a későbbi szultán, Andronikust pedig (fiatal fiával, Jánossal együtt) a konstantinápolyi állami börtönbe, a híres Anemas-toronyba zárták. Ennek következtében Mánuel, az ő öccse lett aztán a trónörökös és társcsászár.
Konstantinápolyban azonban két év múlva egy palotai összeesküvés miatt fordult a kocka. János PalAEologus és Mánuel császár az Anemas-toronyban találták magukat, míg Andronikosz (az ifjabbik Jánossal együtt) átvette a bíbor trónját. Ismét kaleidoszkópszerű változások következtek; az öreg császárnak és Mánuelnek két év fogság után sikerült megszöknie a durance alól, és visszaszerezte a hatalmat: Andronicust törvényen kívül helyezték és száműzték.
Később azonban az ifjabbik Jánossal együtt a Konstantinápolytól néhány mérföldre nyugatra, a Marmora-tenger partján fekvő Selymbria városának kormányzására rendezkedett be, és a béke néhány évig tartott.