Közdiplomácia a frontvonalon: Modern brazil festmények kiállítása

Eredeti címe:

Public Diplomacy on the Front Line: The Exhibition of Modern Brazilian Paintings

Könyv tartalma:

A második világháború közepén a Modern brazil festmények kiállítása elhagyta Rio de Janeirót, átkelt az Atlanti-óceánon, és Londonba érkezett. A kiállítás a legelismertebb brazil modernista festők, köztük Tarsila do Amaral, Candido Portinari, Emiliano Di Cavalcanti, Lasar Segall és Emiliano Di Cavalcanti 168 műalkotásának adományozásából jött létre. Az addig külföldre küldött legnagyobb gyűjteményt, amely még ma is a brazil művészet legjelentősebb, az Egyesült Királyságban valaha is bemutatott kiállítása, először a londoni Royal Academy of Artsban rendezték meg 1944 végén, majd ezt követően 1945 szeptemberéig további hét brit galériában turnéztak. A szövetségesek háborús erőfeszítéseihez való hozzájárulásként az eladásából származó összeget a Királyi Légierőnek adták. Emlékezetes, hogy az 1944 nyarán Londonban megrendezni tervezett olimpiai játékok a második világháború miatt elmaradtak, de a brit fővárosba eljutott egy ismeretlen brazil festményekből álló kiállítás, amelynek a leghagyományosabb művészeti intézmény adott otthont. Történelmi jelentősége és páratlan léptéke ellenére ezt az eseményt még soha nem vizsgálták akadémikusan.

Annak ellenére, hogy magánvállalkozásként hirdették meg, a disszertáció bizonyítja, hogy a brazil külügyi szolgálat volt a kiállítás fő mozgatórugója, és két alapvető kérdéssel foglalkozik az epizóddal kapcsolatban. Először is, miért támogatta a brazil kormány azt a logisztikailag bonyolult, politikailag kényes és időigényes ötletet, hogy a háború alatt műtárgyakat küldjön az Egyesült Királyságba kiállításra? Másodszor, mennyire volt sikeres a kiállítás az eredeti, konkrétan a brazil diplomácia által kitűzött célokat tekintve? A kutatás, amelyet egy hivatásos diplomata folytatott, aki a közdiplomáciát gyakorolja, a hermeneutikai módszer és e terület, valamint annak alágazata, a kulturális diplomácia elméleteinek alkalmazásával törekedett a rekonstruált és kontextualizált tárgy értelmezésére. Eredményei alapján a szerző amellett érvel, hogy a kezdeményezés egy Oswaldo Aranha miniszter által kidolgozott szélesebb körű diplomáciai program része volt. Az Egyesült Királysággal való kétoldalú kapcsolatok előmozdítását célozva Aranha arra törekedett, hogy szorosabb kapcsolatokat alakítson ki a brazil és a brit társadalom között. A kiállítás emellett a háborúban játszott brazil szerep kulturális elemeként is működött, hiszen Brazília volt az egyetlen latin-amerikai nemzet, amely jelentős kontingenst - 25 000 katonát - küldött az európai frontra.

Mind a katonai, mind a művészeti hozzájárulásokat úgy kell értelmezni, mint diplomáciai kísérleteket a nemzetközi presztízs növelésére és Brazília újrapozícionálására a háború után kialakulóban lévő rendben. Miután megszilárdította regionális vezető szerepét, a nemzet arra törekedett, hogy olyan globális szereplőként tekintsenek rá, amely osztja az uralkodó nyugati értékeket és esztétikát. A kutatás továbbá azt állítja, hogy a kezdeményezésnek a szolidaritás, a modernizáció és a művészi képességek jól megtervezett üzenetének közvetítésével, amely összhangban volt az ország diplomáciai céljaival és Nagy-Britannia háborús gondolkodásmódjához igazodott, jelentős hatást kívánt és sikerült is elérnie a Brazíliáról alkotott nézetekre. A tanulmány az Oswaldo Aranha brazil külügyminiszteri kinevezése (1938-1944) és a második világháború vége (1945) közötti időszakra összpontosít, hogy a kiállítás közdiplomáciai vonatkozásait Brazília külkapcsolatain belül helyezze el. Így igyekszik bemutatni, hogy a fogalom megalkotása előtt évtizedekkel - a mai napig leginkább észak-amerikai és európai tudósok között folyó viták során - a brazil diplomácia képes volt a XXI. századi korszerű Public Diplomacy-nak megfelelő kezdeményezést kigondolni és végrehajtani.

A kiállítás példátlan sajtóvisszhangot kapott, a helyi társadalom befolyásos személyiségei is részt vettek rajta, legalább 25 brazil festmény került be fontos brit gyűjteményekbe, és mintegy 80 műtárgyat értékesítettek a Királyi Légierő javára. E rövid távú, átütő sikerek ellenére Brazília hírnevére gyakorolt tartós hatást vitathatatlanul enyhítette a háború végét követő diplomáciai váltás. A brazil külpolitika felülvizsgálata, amely Oswaldo Aranha és Getlio Vargas elnök leváltását követte, megakadályozta, hogy a kiállítás hírnevet öregbítő hatása hosszabb ideig fennmaradjon, ami a nyilvános diplomácia egyik legkívánatosabb célja.

Jelentős, hogy az Egyesült Királyságban egyetlen más brazil művészeti kiállítás sem tudta valaha is megismételni a kiállítás nagyságrendjét, amelyet a háború kihívásokkal teli kontextusában terveztek. A narratív és a diplomáciai célok közötti összhang, az erőteljes és testre szabott üzenet és annak a befogadókhoz való vonzása, a nem hivatalos szereplők bevonása, valamint a magas szintű politikai támogatás a szerző értékelése szerint a kiállítást a nyilvános diplomácia avant la lettre kulturális kategóriájának példaképévé tette. Először is, a brazil kormány világosan meghatározta külpolitikai céljait, amelyek között első helyen állt a világszíntéren való politikai tekintélyének növelése. Továbbá a Külügyminisztérium képes volt szilárd megítélést kialakítani Brazília saját nemzetközi álláspontjáról, a brit társadalomban való megítéléséről és az Egyesült Királyság kulturális környezetéről. Ennek megfelelően tehát a Nyugaton kialakuló hegemón értékekkel összeegyeztethető, meggyőző narratívát határoztak meg. Ebben az értelemben a modern idióma és annak kozmopolitizmusa a brazil művészet külföldi képviseletére való kiválasztása megfelelt annak a radikális esztétikai törésnek, amely a győztesek új művészeti mintáit jellemezte. Emellett a kezdeményezés mögöttes üzenete, a távoli harcostársakkal való szolidaritás - amelyet a Királyi Légierő, a brit büszkeség szimbóluma jól képviselt azokban a drámai háborús időkben - rendkívül vonzó és hatékony volt.

A magas szintű politikai támogatás - amely nélkül nem lett volna lehetséges a műalkotások óceánon keresztüli elküldése - és a nem kormányzati kulturális szereplők részvétele kombinációja, le.