Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
The Bride of Christ Goes to Hell: Metaphor and Embodiment in the Lives of Pious Women, 200-1500
A korai keresztény író, Tertullianus alkalmazta először a „Krisztus menyasszonya” jelzőt a karthágói szűzlányokra, mint a női engedelmesség kikényszerítésének eszközét.
Ezentúl a szűznek mint Krisztus hitvesének anyai szerénységet és kellő alázatot kellett tanúsítania, ami megnehezítette a szüzesség ősi képességét a nemi szerepek destabilizálására. A korai középkorban a szüzességre való összpontosítás és a szüzesség esetleges elvesztése miatti aggodalom megerősítette a női vallási közösségekben a klausztráció hangsúlyozását, miközben mélyen lebecsülte az adott közösség nem szűzies tagjait.
A szándékosság növekvő jelentőségével a magas középkorban a személy spirituális profiljának meghatározásában a menyasszonyi címet olyan világi nőkre is lehetett alkalmazni és kisajátítani, akik nem voltak szüzek. A demokratizálódás ilyen esetei egybeestek a menyasszonyi misztika és a női spiritualitás fokozatos szomatizálódásával. Ezek a tényezők hozzájárultak egy egyre inkább szó szerint vett és erotizált diskurzus kialakulásához: a nők elkezdtek misztikusan átélni a Krisztussal való egyesülésüket, beleértve az eksztatikus beteljesedést és az élénk fantomterhességet.
A női misztikusok egyre intimebbé váltak gyóntatóikkal és más egyházi bizalmasaikkal is, akiket néha a mennyei vőlegény helyettesítőiként ábrázoltak. A spiritualitás és a testiség drámai egybeolvadása a vallásosság női megnyilvánulásaiban félelmet keltett az egyházi hatóságokban, és ez a félelem a boszorkányok alakja és a szombatba való testi beavatásuk köré csoportosult.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)