Lány mesterlövészpuskával: Keleti front emlékirat

Olvasói vélemények

A könyv Julija Zsukova, a Vörös Hadsereg női mesterlövészének emlékiratai a második világháború idején, amely a kiképzésére, a harci tapasztalatokra és a háború utáni életére összpontosít. Bár értékes betekintést nyújt a női katonák előtt álló kihívásokba és a veteránok társadalmi megítélésébe, a könyv elsősorban a harcon kívüli életére összpontosít, ami egyes olvasók számára a vártnál kevésbé informatív a mesterlövészettel kapcsolatban.

A memoár egyedülálló perspektívát nyújt a nők Vörös Hadseregben szerzett tapasztalatairól, beleértve a kiképzésről és a harcokról szóló részletes beszámolókat. Rávilágít a veteránok Szovjetunió utáni társadalmi problémáira, és olyan személyes elbeszélést mutat be, amely kapcsolódik a szélesebb történelmi témákhoz. Az olvasók nagyra értékelték az érzelmi mélységet és a karakterközpontú történetmesélést.

Sok olvasó úgy találta, hogy a könyv nem fókuszál kellőképpen a tényleges mesterlövésztapasztalatokra, mivel a tartalom nagy része Zsukova háború előtti és utáni életére összpontosít, nem pedig a harci cselekményeire. Néhányan azt is kritizálták, hogy esetleg elhallgatja a szovjet hadseregen belüli kritikus kérdéseket, és hogy inkább társadalomtörténeti jellegű, mint amit a tipikus háborús memoárok vásárlói keresnek.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Girl with a Sniper Rifle: An Eastern Front Memoir

Könyv tartalma:

Ebben az eleven, első kézből származó beszámolóban egyedülálló módon betekintést nyerhetünk Sztálin központi női mesterlövésziskolájának belső működésébe, amely a nyugat-oroszországi Podolszk közelében található.

Lulija a Komszomol (a szovjet kommunista ifjúsági szervezet) elkötelezett tagja volt, szülei pedig az NKVD-nél dolgoztak. A mesterlövésziskolában kezdte, és végül zászlóaljának megbecsült tagja lett a Poroszország elleni hadműveletek során.

Nyolc hónapos kiképzésen tartott ki, mielőtt 1944. november 24-én, alig néhány nappal a képesítés megszerzése után elindult a frontra. A harmadik fehérorosz fronthoz csatlakozva zászlóalja német aknavetők lövéseit, valamint hangosbeszélőből érkező hangosbemondókat kellett elviselnie, amelyek a német oldalra való átállásra szólították őket.

Luliia elmeséli, hogy napokig a terepen voltak, és rendszeresen félelmetes egy az egy elleni harcokban kerültek szembe az ellenséggel. Leírja az első találat eufóriáját és a "csataszámlálás" megkezdését, de elgondolkodik azon, hogy ez egyben egy élet végét is jelentette.

Ezek az érzések elhalványulnak, amikor elmeséli a hitleri náci Németország barbár tetteit. Felidézi, hogy a nőket egyszer majdnem elözönlötték a németek a házuknál, amikor a Vörös Hadsereg más alakulatai elvonultak, és nem szóltak nekik. Egy kilencnapos patthelyzetet is részletez, amelyet Landsbergben a németek által bekerítve kellett elviselniük.

Rendszeresen rosszul volt, amikor a térdét repeszsérülés érte, és érzéstelenítés nélkül kellett megműteni. A háború végét végül K ngsbergben érte meg.

Híres kollégájához, Pavlicsenkóhoz hasonlóan elismerést szerzett, de nehezen tudta feldolgozni a háborús szolgálatot. Visszaemlékezésektől kísérve elégette a frontról hazaküldött leveleit. Később rájött, hogy mesterlövésziskolájának 1885 végzőséből csak 250-en haltak meg a háborúban.

Ebben az erőteljes, első kézből származó beszámolóban közelről megismerhetjük az NKVD (a titkosrendőrség) mesterkedéseit, a háború kimerítő áldozatait és a női mesterlövész lélegzetelállító bátorságát.

A kiegészítő anyag John Walter jegyzeteit és Martin Pegler bevezetőjét tartalmazza.