Learning to Kneel: Noh, Modernism, and Journeys in Teaching
A kritika, a tudomány és a személyes reflexió ötletes keverékében Carrie J. Preston a kultúrák közötti tanítás, tanulás és teljesítmény természetét vizsgálja.
A japán noh a huszadik században az amerikai és európai írók, táncosok és zeneszerzők számára jelentős kreatív katalizátor volt. A noh színház stilizált koreográfiája, költői éneke, látványos jelmezei és maszkjai, valamint a történelemmel való foglalatossága inspirálta a nyugati művészeket, akik a hagyomány és a forma új megközelítését találták ki. A Learning to Kneel című könyvben Preston a noh olyan kanonikus személyiségekre gyakorolt fontos hatását mutatja be, mint Pound, Yeats, Brecht, Britten és Beckett.
Ezek az írók a nóról nemzetközi munkatársaktól tanultak, és Preston nyomon követi, hogy a japán és nyugati művészek milyen módon befolyásolták egymást. Preston kritikai munkásságát alapvetően formálta a noh előadásmódban való saját képzése egy tokiói hivatásos színésznél, aki megtanította őt térdelni, meghajolni, énekelni és alávetni magát a konzervatív hagyomány tanításainak.
Ez a találkozás megkérdőjelezte Prestonnak a hatékony tanítással kapcsolatos feltevéseit, különösen azt a hajlamát, hogy az innováció és a felforgatás nyugati elképzeléseit hangsúlyozza, és figyelmen kívül hagyja a tanárok és a diákok által megtapasztalt komplex cselekvési lehetőségeket. Emellett új perspektívákat inspirált a nyugati írók és a japán előadók közötti generatív kapcsolatra vonatkozóan.
Poundot, Yeatset, Brechtet és másokat gyakran kritizálják orientalista tendenciáik és a noh elsajátítása miatt, de Preston elemzése és utazása a kulturális csere árnyaltabb megértését tükrözi.
