Ledge

Olvasói vélemények

A könyv egy megrendítő szerelmi történetet mesél el Ledge és Halo között, amely a trauma, a gyógyulás és a szerelem összetettségének témáit dolgozza fel. Míg sok olvasó dicsérte a karakterek mélységét, különösen Ledge türelmét és érzelmi intelligenciáját, Halo karaktere vegyes reakciókat kapott a gyógyulási útját és a történet során tett cselekedeteit illetően. Az írói stílus és az érzelmi súly általánosságban jó fogadtatásra talált, bár egyesek a tempót és bizonyos cselekménypontokat, például a befejezést, elsietettnek találták.

⬤ Erős jellemfejlődés, különösen Ledge esetében, akit kedvesnek, türelmesnek és érzelmileg intelligensnek ábrázoltak.
⬤ Egyedi és megrendítő történetmesélés, amely gondosan kezeli a súlyos témákat.
⬤ Magával ragadó családi dinamika és kapcsolatok, amelyek mélyebbé teszik az elbeszélést.
⬤ Magával ragadó próza, amely az egész történet során leköti az olvasót.

⬤ Néhány olvasó frusztrálónak találta Halo karakterét, mivel úgy érezte, hogy nem mutat elég kezdeményezőkészséget a gyógyulási folyamatában.
⬤ A romantikus kapcsolat tempója egyesek számára túl gyorsnak tűnt, különösen Halo traumatikus hátterét figyelembe véve.
⬤ A befejezést elsietettnek érezték, és az olvasók több megoldásra vágytak.
⬤ Voltak kisebb problémák, például nyomdahibák a szövegben, amelyek egyesek számára befolyásolták az olvasás élményét.

(268 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Gyönyörű katasztrófa.

Az első dolog, ami eszembe jut, amikor rá gondolok.

Ki bántott téged?

Az első kérdés, ami eszembe jut, amikor kinyitom a számat, hogy köszöntsem.

Bár nem volt a legkönnyebben elérhető, tudtam a szíve tiszta volt. Gyengéd volt, mégis makacs, mint egy bika, nehéz volt ellenállni neki. Akaratlanul is belém mélyesztette a horgát. Ő volt a vihar előtti nyugalom. Egy mennydörgő, sötétedő vihar villámokkal, amelyek kegyesen felfedték a bátyám és az én apaságomat. Bár mindkettőnk feje fölött ott lebegett a homály, a vihart kísérő szelek voltak az friss levegő, amire szükségem volt. Ahelyett, hogy a lebegő felhők gazilliónyi kis esőcseppet termeltek volna, új testvérekkel, unokahúgokkal, unokaöccsökkel, sógornőkkel és sógorokkal záporoztak rám. Olyan sokáig csak én, az anyám, az unokatestvéreim és a bátyám voltam. De aztán ott volt ő, és végül ők. Egyszerre megtaláltam az apámat és az örökkévalóságomat. És készen álltam bármire, amikor mindkettőjükre sor került.

A kétségbeesésem áldozata.

Ez az, aminek én őt tartom.

Miért kell tovább bántanod magad, hogy szeress engem?

Ez az a kérdés, amit kétségbeesetten szeretnék feltenni annak a férfinak, aki nem lát hibát egy ilyen hibás nőben.

Kitartó volt - akaratlanul is megnehezítette a traumám elásását. Nem volt könnyű elfelejteni a múltat és azt, amit velem tett. Minden egyes nap együtt éltem mindennek a következményeivel. De ő, ő késztetett erre. A probléma az volt, hogy nem tudtam. Nem érte. Magam miatt nem. Nem a jövőnk miatt. Így ahelyett, hogy húztam volna őt, minden nap azért imádkoztam, hogy találjon valakit, aki kitölti azt az űrt, amitől a szíve biztosan szenvedett, mert én nem tudtam. De, ő nem akart senki mást. Engem akart. Csak én nem tudtam magam adni. Neki nem... és még nekem sem.