Olvasói vélemények
Összegzés:Leo Steinberg „Leonardo szüntelen utolsó vacsorája” című könyvét Leonardo da Vinci ikonikus festményének mély és átfogó elemzéséért dicsérik, amely új perspektívákat és a hagyományos értelmezéseket felülmúló meglátásokat nyújt. Az olvasók nagyra értékelik a festmény kompozíciójának, jelentésének és történelmi kontextusának részletes vizsgálatát, a szöveget pedig gazdag illusztrációkkal támasztja alá. Néhány olvasó azonban megjegyzi, hogy bár a könyv átfogó feltárást nyújt, nem foglalkozik a festmény bizonyos spekulatív értelmezéseivel, így egyes kérdések megválaszolatlanul maradhatnak.
Előnyök:⬤ Alapos elemzés, amely túlmutat a hagyományos értelmezéseken.
⬤ Lenyűgöző betekintést nyújt az olvasóknak a festmény jelentésébe és történetébe.
⬤ Részletekkel és ábrákkal gazdagon illusztrált.
⬤ Új nézőpontokat és többrétegű megértést kínál.
⬤ Tisztelgés Steinberg művészettörténeti szakértelme és a szépség megbecsülése előtt.
Hátrányok:⬤ Nem terjed ki a spekulatív szempontokra vagy alternatív értelmezésekre (pl. Keresztelő János mint nő).
⬤ Egyes olvasók a könyv mélysége miatt bizonyos részleteket túlságosan megterhelőnek találhatnak.
(10 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Leonardo's Incessant Last Supper
Könyv tartalma:
A jelentések sokfélesége Leonardo Utolsó vacsoráján.
Egy általánosan elismert, végtelenül vizsgált és leírt, szüntelenül másolt, átdolgozott, gúnyolt kép: vajon Leonardo majdnem romokban heverő Utolsó vacsorája kínál-e még mindig valami újat, amit látni vagy mondani lehet? Ez a könyv mindkét kérdésre határozott igennel válaszol. Közvetlen érzékeléssel -- és figyelmet fordítva a korábbi tudósok munkásságára és a másolók elmúlt ötszáz év alatt készült produkciójában megtestesült kritikára -- Leo Steinberg bemutatja, hogy Leonardo freskóját következetesen túlságosan leegyszerűsítették. A nyugati művészet e legátgondoltabb képe, amelyet az 1490-es években festettek a milánói Santa Maria delle Grazie refektóriumának északi falára, a sűrített jelentések csodája. Témája nem egy megragadott pillanat, hanem a sikeresség és az időtartam. Nemcsak Krisztus bejelentése a közelgő árulásról, hanem ugyanilyen mértékben az Eucharisztia intézménye is. A pillanat hevületénél több mozgatja a tanítványokat, és a perspektívánál több határozza meg a lakhelyüket. Bár Leonardo geometriája minden szabálynak engedelmeskedik, a középpontban álló Krisztus cselekvésére is úgy reagál, mintha az elsődleges mozgatóból eredne. A kép egyszerre narratív és szakramentális.
Mivel a főszereplő kétnemű, mivel az éjszaka kettős eseménye egyszerre emberi engedelmesség és isteni feloldozás - így az egész kép kétszínűségben fogant: fenséges szójáték. Eközben a véget nem érő nézeteltérések arról, hogy pontosan mit ábrázol, mit fejeznek ki az ábrázolt cselekedetek, hogyan és hol ül ez a gyülekezet - mindezek a máig tartó viták egyetlen téves feltételezésre vezethetők vissza: hogy Leonardo szándéka szerint az egész kép egyértelmű és világos, és hogy bármelyik jelentés szükségszerűen kizár minden más jelentést. Ahogy Steinberg feltárja a korábban figyelmen kívül hagyott jelentős összefüggések sokaságát, Leonardo remekműve visszanyeri eredeti elképzelésének frissességét és lenyűgöző erejét.
