Levelek, 1. kötet

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Letters, Vol. 1

Könyv tartalma:

Otto Dixet (1891-1969) a 20. század művészetének egyik igazi oroszlánjaként tartják számon, aki kompromisszummentes művészként tűnt fel, aki nem volt hajlandó mérsékelni az általa látott valóságot. Dix korai művei gyakran ábrázolják az első világháborús csataterek és lövészárkok valódi brutalitását, ahol több mint három évig szolgált, valamint az 1920-as évek Berlinjének dekadens alvilágát.

A levelek széleskörű válogatását tartalmazó három kötetből az első kiadásával végre nyomtatásban is megjelenik Otto Dix szövegeinek legátfogóbb gyűjteménye angol nyelven. A jóval több mint 1000 levelet tartalmazó, barátoktól és családtagoktól más művészekig, gyűjtőkig, kollégákig, kritikusokig és életrajzírókig terjedő levélsorozat a 20. század hat évtizedének személyes portréját nyújtja.

Maga Dix egész életében ellentmondásos személyiség volt, és bár állítása szerint soha nem írt önvallomásokat, a művésznek a legkülönfélébb témákról volt mondanivalója magánlevelezésében. Ebből sokat megtudhatunk egy olyan figuráról, aki sokak számára durva, gyakran durva személyiség volt, egy olyan emberről, aki megbánást nem ismerő brutalitással ábrázolta a háborút, aki ugyanakkor képes volt a legromantikusabb, legnyálasabb leveleket írni a feleségének, és mulatságos karikatúrákat rajzolni a lányának.

Az első világháborúban szerzett tapasztalatait követően Dix 1919-ben azonnal a drezdai dadaistákhoz csatlakozott, és a Sezession tagjaként a dadaisták elismert alakjává vált. Néhány évvel később, 1922-ben, első düsseldorfi portrémegbízása után Dix megismerkedett későbbi feleségével, Marthával, akivel három gyermeket neveltek fel, és aki e levélkötet egyik fő levelezőpartnere. Legjelentősebb munkái közül néhányat az 1920-as években készített, köztük a nagyhatású Krieg (Háború) portfóliót, amelyért a nácik "degenerált művésznek" bélyegezték, és 1933-ban arra kényszerítették, hogy lemondjon professzori állásáról. A belső száműzetésre ítélt Dix ezután a Németország legdélebbi, délnyugati részén fekvő Hemmenhofenben élt. Tizenkét évvel később a nácik újabb megaláztatásai érték, amikor 1945-ben a Volkssturmhoz való csatlakozásra utasították. Dix egy hadifogolytáborban végezte, ismét egy második gyötrelmes kataklizma túlélőjeként. Kiszabadulása után, 1946-tól kezdve a festő Kelet- és Nyugat-Németország között élt, egyikben sem volt igazán otthon, mégis termékeny maradt, és élete végéig folytatta a művészeti alkotást, átélve két világháborút és a "hidegháborút".

Ez az első kötet az 1904-1927 közötti időszakot öleli fel, és a kötet középpontjában Dixnek az első világháborús frontról küldött képeslapjai állnak, amelyeket drezdai iskolatársának, Helene Jakobnak írt, és amelyek a művészi riport egyfajta hátborzongató erejű formája. A 2014-ben a Die schOnsten Deutschen BUcher szűkített listáján díjazott Dix levelei jelentős érdeklődésre tarthatnak számot a művészettörténészek, az expresszionizmus kutatói és Dix rajongói számára, akik mindannyian úgy találkozhatnak a művésszel, mint még soha.